Felvonulók kérték

Nincsenek nagyon sokan, de azért épp elegen. Jórészt fiatalok. Eközben egy friss kutatás szerint a 16–29 éves magyarok 76%-a nem írna alá egy online petíciót, 84%-a nem fejezné ki a politikai véleményét nyilvánosan, és 86% nem venne részt semmilyen tüntetésen. Jó, ezek itt a képernyőmön biztosan a 14%-ból valók. Szlovákiában a passzívak jóval kevesebben vannak, a megkérdezett fiataloknak mindössze a fele nem tüntetne semmiképp. Látszik is a különbség: tízezres demonstrációk mondatták le a magyar kollégájához sokban hasonlóan politizáló, de kétharmad híján kevésbé hatékony, ráadásul koalícióra kényszerültRobert Ficót. Óvatosan tehát a következtetésekkel, az elköteleződés és a politikai részvétel a fiatalok körében sem ismeretlen. 2006-ban, az őszödi beszéd utáni tüntetéseken is alacsony volt a korátlag. De azt nem nagyon árulják el a felmérések, hogy mire kattan ez a nemzedék. A pártokra biztos nem: a magyarok 91, a lengyelek 82, a szlovák fiataloknak pedig 71%-a nem csatlakozna politikai párthoz. Pártok nélkül pedig egyelőre nehéz a demokráciát működtetni, még ha sokfelé újszervezetiformákkal(a brit Munkáspárt munkás-és lakóhelyi tanácsok ,szövetkezetek és szakszervezetek szövetségévé alakítaná magát, mások a mozgalomra esküsznek)igyekeznek is a közvetlen demokráciára fogékony rétegeket elérni a pártok. Általában is megroggyant a hagyományosintézményekbe (köztük sajnos a sajtóba) vetett bizalom. Ezért mindenki (Trump, Macron, a szlovákiai nagyvárosok új polgármesterei és Orbán is)igyekszik az eliten kívülről érkezőként pozícionálni magát.(A magát utcai harcosnak nevező, de komolyabb ellenzéki tiltakozáskor a parlamenti ülésterembe is testőrökkel érkező magyar miniszterelnök a texasi kopónak büszkélkedett erről.) De ennek az intézményellenességnek köszönhetjük az oltáselleneseket és egyéb konteóhívőket, Putyin hasznosidiótáit is: a tudomány is gyanús. Ha valami, akkor a közvetlen részvétel segíti a fiatalok bevonódását a közéletbe. Ennek egyik széle a balhé, az adrenalin, a másik vége pedig mondjuk a 2011-es budapesti egyetemfoglalók, a HAHÁ-sok több órás demokratikus gyűlései voltak. (Azért egy Fidesz-székház foglalás akkortájt is becsúszott.) A skála hosszú-hosszú közepe pedig a likeolás a Facebookon, amiből  ritkán lesz Arab Tavasz, de legalább azt képzelheti mindenki, hogy sokan állunk a jó oldalon. Vissza a kutatáshoz: a 89–90-es rendszerváltás volt életem legfontosabb politikai eseménye (bár erősen jön fölrá a majdanirezsimváltás Orbán után), így számomra elég riasztó, hogy jövedelmi előrelépése érdekében a magyarfiatalok 58%-a, a szlovákok 50%-a, a lengyelek 40%-a adna fel valamennyit a demokratikus értékekből. Eközben a Kossuth téren szól a „ruszkik haza!” Ki érti ezt? A végén még lesz magyarfeltámadás. (Témánk szempontjából mellékszál, de az MTV megint csúcsra járatja a közszolgálatot: miközben könnygáz gomolyog a Kossuth téren, a karácsonyi vásárról élőzik.) Volt értelme felvásárolni a sajtót: a magyar fiataloknak csak 58%-a vallotta az európait identitása részének, míg a szlovákoknál és a lengyeleknél ezek az értékek 77% és 80%. Közben hallom a skandálást a videókon: Európa! Szóval nehéz okosnak lenni. Tény, hogy a magyar a legindividualizáltabb európai társadalom, a közösségépítésnek, így a politikainak is gyenge a háttere. Az elemzők egyik része „narcisztikus nemzedékről” beszél, amelyet csak a jogosultságai érdekelnek, mások szerint a környezet változik, és a fiatalok elköteleződése, részvétele nem hagyományosformákban nyilvánul meg. A vége persze mindig az, hogy sárga mellényben vagy anélkül, de kimennek az utcára és kiabálnak. Nekem meg Petri György 1981- ben szamizdatban megjelent, rezignált kétsorosa jut az eszembe: „Cipőmre nézek: fűző benne! Nem lehet, hogy ez börtön lenne.”

A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró