Feltámadás?

Pedig a csendnek nem kéne meglepnie, minden temető magában hordozza ezt a némaságot, még ha egy hatsávos autópálya mellett fekszik is. Feltámadunk, szokták harsogni a temetőkapukon a feliratok. Ahol én állok, ott kerítésnek nyoma sincs. Ott csak a csend van, meg a kilátás a vasgyárra. De vajon ez a csend a vihar előtti csend-e? A feltámadás előtti csend? Az elmélet szerint igen. A gyakorlat szerint viszont nem úgy tűnik. A sírok között egy falusi néni lépked lassan, szinte vánszorogva. Rutinosan végzi, amiért kijött. Megöntözi a virágokat férje sírján, kicsit rendbe teszi. Minden mozdulata örökkévalóság. A férje régóta halott, a néni nem siet sehová – az ő neve is ott van a sírkövön, születési év, kötőjel, utána sima a márvány. Majd a sírköves belevési, ha a férje után hal. „Pedig hogy tudott táncolni, mikor fiatal volt. És milyen szép nő volt” – súgja oda apósom, akivel a temetőt járom.

Nyoma sincs itt feltámadásnak.

Lent a faluban azért valami akad. Új a templom, néhány éve szentelték, új házak épülnek, modernek, felváltják a lassan romosodó régi falusi házakat. Tornác helyett kocsifeljáró, garázs két autónak. Egyet anyáért, egyet apáért. Kassa közel van, többnyire szlovákok költöznek ide a nagyvárosból – olcsó az ingatlan. A lakosság is lecserélődik majd egyszer, nem csak a házak. Ez is feltámadás, csak nem olyan feltámadás. „Nagymama, tud szlovákul?” – kérdezi a kilencvenéves asszonyt az unokája. „Dehogy tudok, fiam, honnan tudnék” – válaszol. Sose kellett.

A kasza egyenes, mondja apósom, mikor politizálni kezdünk este. A rendszert szidjuk, csak úgy megszokásból. Neki megvan a maga dolga, nem törődik a mindennapi politikával, de azért képben van. Nagyon sok dolgot másként látunk, ő a maga 70 éve, én az ifjonti lelkesedésem szemüvegén keresztül. Valahol középen, talán ott lehet az igazság. Vagy ott sem. De most biztos vagyok benne, hogy nincs igaza.

Mert ez nem a kiegyenesített kasza kora. Ez a csendes beletörődés, az elfogadás, az új rendszerbe való hangtalan belesimulás kora, ahol az embert, aki a változások szabályait nem ismeri, meg változni is képtelen, szép lassan felőrlik a folyton járó malomkerekek. Nincs más lehetőség, belehajtja a fejét az igába, abba az igába, amit olyanok készítettek, akik sosem fordultak meg itt lent. Csak ott fent.

Milyen feltámadásról beszélünk hát?