Felsőoktatás futószalagon

Az elmúlt hetekben, hónapokban sorra robbantak ki botrányok, sötét árnyékot vetve a hazai felsőoktatás színvonalára. Kiderült, hogy egyes, magukat egyetemnek nevező intézményekben olyan diplomamunkákat lehetett megvédeni, amelyeknek a felét kimásolták valahonnan. Ezen legfeljebb a kívülállók lepődhettek meg, az ágazatban dolgozók tisztában voltak vele, hogy a diákok sok helyen összelopkodják a szemináriumi munkák, szakdolgozatok anyagát és plágiumnak minősülő dolgokat adnak le. Az elmúlt évek innovációja abban állt, hogy most már a tanárok egy része is ezt teszi, szégyent hozva hivatásukra. Pofátlanul lemásolják diákjaik, beosztottaik vagy kollégáik munkáit, vagy azok egy részét, esetleg külföldi munkákat adnak le saját műként, lefordítva és némileg átfazonírozva.

A kirobbant botrányok csak a jéghegy csúcsát képezik, de legalább megmutatták, hogy komoly baj van az egész rendszerrel. A fő okokat a finanszírozásban, de a lakosság hozzáállásában is kell keresni. Mivel a felsőoktatási intézmények bevételének nagyobb részét a hallgatók után kapott állami normatíva tette ki, ezért a cél a minél több diák felvétele lett. A számbelileg egyre kisebb korcsoportokból egyre több jelentkezőt akceptáltak, a hallgatók száma pár év alatt több mint megkétszereződött. Mivel a fiatalkorúak korcsoportjait már szinte teljesen kimerítették, az intézmények a már dolgozók távutas képzését bővítették, amiért (nem ritkán törvényt kerülve) még pénzt is kérhettek. Kialakult egy csendes megegyezés egyetemek és diákjaik között (tisztelet a kivételnek!): mi felveszünk benneteket, akkor is, ha nem vagytok olyan tehetségesek – vagy, mondjuk ki, egyenesen buták vagytok – és 5 évig itt is tartunk, majd diplomával együtt elbocsátunk, de abszolúte nem érdekel, mihez kezdetek vele a munkaerőpiacon. A diákok tekintélyes része erre így reagált: ha megkapjátok értem a fejpénzt (ha fizetek, még inkább), akkor már vegyetek fel és tartsatok benn, adjatok diplomát. A tudásomat ne firtassátok, én sem fogom a minőséget, nem az érdekel, hanem a papír. Az ilyen hozzáállásnak meg is lett a következménye, a legtöbb helyre felvételi nélkül be lehet jutni és viszonylag könnyen el lehet végezni az egyetemet. Ha valakinek még bejárni se nagyon akaródzik, az szó szerint megveheti a diplomáját valamelyik magánintézményben. Ezek után nem is kell csodálkozni, hogy menetrend szerint érkeznek a botrányok.

A trenden változtatni a tandíj vagy hozzájárulás és a minimális felvételi követelmények bevezetésének valamilyen kombinációja tudna, de erre szinte semmi esély. A tandíjat a lakossági ellenállás söpörné el, a minőségi felvételi követelményeket meg a gyengébb intézmények, hisz a létükről lenne szó. Ezért minden marad a régiben: továbbra is óriási minőségbeli különbségek lesznek az egyes tanszékek, intézetek között, a legtehetségesebb diákok külföldre mennek, a legkevésbé tehetségesek és leglustábbak pedig „megveszik” a diplomájukat. Sorozatban jönnek majd az újabb botrányok, miközben a végzettség tovább veszít értékéből. Minden második embernek diplomája lesz, de a többségük semmire se megy vele.