Félmillió ember előtt lépett fel Sting

A szombat esti ingyenes Sting-koncert minden előzetes várakozást felülmúlt: az MTI utólagos tájékoztatása szerint több, mint félmillióan látogattak el a Felvonulási térre.

A szombat esti ingyenes Sting-koncert minden előzetes várakozást felülmúlt: az MTI utólagos tájékoztatása szerint több, mint félmillióan látogattak el a Felvonulási térre.


A brit rocksztár koncertje előtt természetesen több előadó is fellépett: a magyar könnyűzenei élet szereplőit egytől egyig a 19 tagú Budapest Jazz Orchestra kísérte. Horváth Charlie, Zsédenyi Zséda Adrienn, Váczi Eszter, Somló Tamás, Hajós András, Pély Barna, a roma hangvirtuóz Emilio, valamint a Megasztár két döntőse: Tóth Veronika és Oláh Ibolya egy-egy ismert világslágert adtak elő, egy Rapülőket idéző rap-betétig pedig még Geszti Péter is feltűnt a színpadon, aki később az est ceremóniamesterévé lépett elő.

A hazaiak után Suzanne Vega lépett színpadra, a köztudottan melankolikus stílusban játszó énekesnő akusztikus gitárral kísérte dalait. A New York-i énekesnő lassú, bluesos dalai mellett korábbi világslágereit is előadta, így hallható volt a Luka, illetve a Tom's dinner is, melyet hangszerelés nélkül játszott Vega.

Suzanne Vega koncertje után rövid készülődés következett, majd este kilenc körül végre színpadra lépett az est igazi sztárja. Sting új albuma, a Sacred Love egyik slágeresebb számával, a Send Your Love-al indított, és ezzel a koncert első felét is előrevetítette: egy-két régebbi Police-átdolgozástól eltekintve az első órában kizárólag új lemezéről játszott dalokat.

Az 53 éves, többszörös Grammy-díjas zenész aztán a második részben beindította a slágergyárat: a Fragile után a legendás Englishman in New York következett, de elhangzott a karaoke-bárokban gyakran énekelt Roxanne, valamint a számtalanszor feldolgozott Every Breath You Take is. A koncertet a Thousand Years zárta, illetve ráadásként Sting még a Brand New Day-t is elénekelte, ezzel méltóképpen befejezve nagysikerű, negyedik budapesti fellépését.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?