Félmegoldások

Az előkészületeket már Kaliňák is megtette, amikor a vasúti rendőrségről szóló törvény módosításába – mely az állami rendőrséggel való összevonást mondja ki – elhelyezett egy apró módosítást, mely akkor csaknem teljes egészében elkerülte a sajtó figyelmét. A jogszabály 40 § 6. bekezdését úgy módosította, hogy a tanulmányok folytatása miatt tartalékos állományba került rendőrök tanulmányaik befejezése után miniszteri utasításra legfeljebb 12 hónapra egy meghatározott egységhez vezényelhetők. Ez a módosítás lehetővé tette, hogy az iskolapadból egyenesen a péró mellé vezényelhessék az állományt. Ezúttal azonban nemcsak a szegregált romatelepek vidékén fokozták a rendőri jelenlétet, hanem erre egy komplex átszervezés részeként került sor, melynek keretében határrendészet és a vasúti rendőrséget is integrálják. Azaz: (vélhetően) kevesebb rendőr lesz a vasútállomásokon, vonatokon, és a határon.

A belügyminiszter lépését bírálók elsősorban azt kifogásolták, hogy lépése nem kínál rendszerszerű megoldást a romaproblémára, és az egész cigányságot állítja be bűnözőként azáltal, hogy lakhelyük környékén fokozza a rendőri jelenlétet. S a legmodernebb fegyverzettel felszerelt taktikai egységek a gettók közelében valóban kelthetik azt a látszatot, hogy a belügy a cigánybűnözés ellen indul harcba. Ilyen pedig nincs. Pápay Tibor rémuralma idején sem cikkeztek arról a lapok, hogy Dunaszerdahely környékén elharapózott a magyarbűnözés, pedig Papa Joe csatlósai olyannyira magyarok voltak, hogy némelyikük az államnyelvvel is hadilábon állt. Mikuláš Černák alvilági országlása alatt sem írták, hogy a Breznóbányai járásban – utóbb Besztercebánya megyében, majd a további területeken, ahol „Miki“ átvette a hatalmat – elharapózott a szlovákbűnözés. Tény azonban, hogy a szegregált romatelepek környékén bizonyos – elsősorban vagyon elleni – bűnözési formák gyakoribbak, mint az ország más részein, s ezekkel egy átlagos körzeti rendőrőrs, melyhez több község is tartozik, nehezen tudja felvenni a harcot. Ráadásul a kis értékű lopásokat szabálysértési eljárás keretében vizsgálják, az elkövetőknek általában nincs pénzük a bírság megtérítésére, az aktahalom növekszik, a bűn folyamatosan következmények nélkül marad, mely további elkövetésre buzdít... S az emberjogi harcosok jeremiádjai mellett gyakran elvész a szegregált romatelepek környékén megromlott biztonsági helyzet szenvedő alanyainak hangja, pedig ők is adófizető állampolgárok, így joggal várják el, hogy az állam épp úgy szavatolja élet- és vagyonbiztonságukat, mint a Pozsony belvárosában élőknek. Ez eddig csak papíron valósult meg. Lipšic végre tett valamit ezekért az emberekért is.

Nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani – érvel Rejtő Jenő szimpatikus hőse, Fülig Jimmy egy verekedést követően. És ez Lipšic megoldási javaslatának problémája is. A rendőrség állománya körülbelül 20 ezer főből áll. Nem vezényelhet minden péró mellé készenléti egységeket, így az általa készített bűnözési térképet pirossal jelzett gócpontjait aligha tudják megfelelő rendőri erővel lefedni.

A másik dolog meg, hogy a szegregált romatelepek problémája korántsem csak biztonsági probléma. Szociális, oktatási, gazdasági, egészségügyi probléma is, mely a belügyminisztérium hatáskörében nem orvosolható, a többi tárca meg egyelőre nem nagyon igyekszik, hogy hasonlóan erélyes lépésekre szánja el magát, vagy nem vesz tudomást a problémáról, vagy konzerválja a jelenlegi állapotot. Kormányzati szintű komplex romastratégiának meg se híre, se hamva, pedig abból a pénzből, melyet a rendszerváltás óta romaügyi konferenciákon kaviáros szendvicsre fordítottak, tán egy közösségi központot is fel lehetett volna húzni, mondjuk a Dúsa utcában. De csak félmegoldások vannak.