Felfüggesztették Grespik Lászlót

Pintér Sándor belügyminiszter a mai napon fegyelmi eljárás megindítása mellett felfüggesztette állásából Grespik Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatalvezetőjét - értesült a HavariaPress.

Pintér Sándor belügyminiszter a mai napon fegyelmi eljárás megindítása mellett felfüggesztette állásából Grespik Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatalvezetőjét - értesült a HavariaPress. A belügyi tárca közleménye szerint Grespik megszegte a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt, amikor közszereplései során a MIÉP érdekében nyilatkozott és ezzel olyan magatartást tanúsított, amely hivatali feladatainak pártatlan ellátását veszélyezteti.

A fegyelemi bizottság felállítása a mai napon megtörtént.

Mint ismeretes, Csurka István pártelnök vezeti az országgyűlési választásokon a MIÉP országos listáját, amelynek 20. helyét pedig Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője foglalja el. Erről a Magyar Igazság és Élet Pártja szombati országos gyűlése döntött.

A hivatalvezető közszerepléseihez tartozik a Heti hetes-per az RTL Klubbal szemben, amelyet megnyert. A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogellenesnek találta, ahogy a műsor szereplői tálalták és kommentálták Grespik egyik cikkét. A közigazgatási hivatal vezetője szerint a Heti hetes nem műsor, hanem politikai fegyver, amely az emberek legalantasabb ösztöneire hat. Ezen felül sajtótörténeti jelentőségűnek tartja a bűnösség kimondását Grespik László, a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője a Heti hetes két szereplője, Verebes István rendező és Bajor Imre színész ellen indított magánvádas büntetőper tavaly született elsőfokú ítéletében, „mert ilyen Magyarországon még nem történt meg”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?