Felesleges terror

<p>Egyre idegesítőbbek és fárasztóbbak a terroristák. Az al-Kaida merényleteiről heti rendszerességgel hallani, tegnapelőtt egy Aaron Alexis nevű fiú lövöldözött Washingtonban, és igazából még Anders Breivik norvégiai mészárlását sem hevertük ki.</p>

 Ezek az emberek képtelenek felfogni, hogy erőszakos bűncselekményekkel nem lehet elérni semmit, azon kívül, hogy kárt okozunk olyanoknak, akiknek az egész ügyhöz legtöbbször semmi közük. Felesleges időpocsékolásról van tehát szó. Paradox módon mindegy az is, hogy magukat ölik-e meg a terroristák, vagy civileket, mert ugyanazt érik el vele. A tibeti lámaterrorizmus például abban merül ki, hogy időnként nyilvánosan felgyújtja magát egy szerzetes. Így akarják a világ figyelmét a tibetieket elnyomó kínai szervekre terelni. A muszlimok öngyilkos merényletei során viszont szánt szándékkal ártatlanokat is megölnek. Nem is beszélve a hagyományos, vagyis nem öngyilkos merényletekről. Az eredmény ugyanaz: sem Tibet, sem Csecsenföld, sem Kurdisztán nem lett függetlenebb. Ezt alighanem lelkük mélyén tudják a terroristák is, céljuk tehát leginkább csak a figyelemfelkeltés. Ezt viszont csinálhatnák kreatívabb és tapintatosabb módon is, ráadásul így talán még az Interpol sem körözné őket. Áttérhetnének például a helyi jellegű, hagyományos élelmiszerek gyártására és forgalmazására, vagy alapíthatnának zenekarokat. A Tinariwen bebizonyította, hogy a dolog működik: néhány nomád tuareg harcos a 2000-es évek közepén elektromos gitárra cserélte a kalasnyikovot, és láss csodát, világhírűek lettek, még a Pohodára is eljutottak, a nevesebb rendezvényeket nem is említve. Szóval a terroristák így sokkal több ember szimpátiáját meg tudják szerezni. Produkcióikkal bejárhatják a világot, asszisztálhatnak különböző kulturális és kulináris terrorcselekményeknél: nótaesteken, falunapokon, műanyagpoharas borkóstolókon, halászléfesztiválokon, a politikai ihletettségű hétvégi akciókról nem is szólva. Lássák tehát be, hogy már az is nagy eredmény, ha az életünk helyett csak az életkedvünket veszik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?