Feldolgozó

Szombat este azt mondta, „kivesz” pár napot, megvárja, hogy meggyógyuljon a lába, és kielemzi a történteket. Ki tudja, hová mehetett, hogyan pihen. Beteg lába miatt valószínűleg nem a pozsonyi töltésen kocog, mint eddig szokta reggelenként. Az sem valószínű, hogy valamelyik óceán partjára repült – azt az imperialisták csinálják. A Fico-féle proletárerkölcsű politikus legfeljebb Horvátországba megy, vagy a Fekete-tengerhez, ott viszont most hideg van. Szólhatott volna pedig, nemrég csináltattam meg az autót. Hátra bepakoltuk volna a botokat és lemegyünk a Zemplínska Šíravára, ha már a Nagymihályi járás volt az egyik, ahol a legjobban szerepelt. Szóval bedobtuk volna a csirkebelet fenekessel mondjuk harcsára, és elbeszélgetünk, milyen is az, amikor valaki egész életében azért dolgozik, hogy az országnak jobb legyen, az emberek pedig vannak olyan hálátlanok, hogy nem akarják őt megválasztani köztársasági elnöknek. Sokan ráadásul csak azért mentek el szavazni, hogy ne Fico legyen a befutó. De hát a nép már csak ilyen. A hatalom nemcsak hogy tőle származik, hanem ő is veszi el.

Pedig már minden ki volt találva. Kaliňák lett volna a miniszterelnök, a kormány pedig még lenyomott volna két erős évet a szociális megbékélés meg a stabilitás jegyében, ő pedig, a kormányfőből átlényegült államfő azzal a sok tapasztalatával végre maga lehetett volna a szlovák állam. Afféle XIV. Lajos (illetve Robert), modern szlovák Julius Caesar, aki csak azért nem lesz egyszerre kormányfő, államfő, hadvezér és főpap, mert az alkotmány sajnos nem engedi. Merthogy a nép megválasztotta volna az összes posztra – gondolhattuk eddig. Aztán kiderült, hogy mégsem. Szlovákia sokat tanult a Mečiar-korszakból, az emberek pedig, ha napi szinten nem is érdekli őket a politika, felkapják a fejüket, ha valamelyik államférfi nem képes kordában tartani az egóját. Ez a jelölés ugyanis főleg Fico egójáról szólt: ha a Smer mást indít, talán nem mozgósítja ennyire az ellentábort. De Fico úgy érezte: ha megszerezheti az államfői posztot, akkor meg is kell szereznie. A történtek ellenére egyébként még mindig ő Szlovákia legtehetségesebb és legsikeresebb politikusa. Sok függ attól, hogyan sikerül feldolgoznia a hétvége élményeit. A kínlódást nem szereti, sem az alárendelt szerepet, mindebből pedig arra következtethetünk, hogy a csúcson akarja abbahagyni. A mostaninál magasabbra viszont már aligha jut. Nem lepődnék meg, ha a következő választásokon már nem indulna, helyette elcsípne valami zsíros uniós funkciót. Ez a politikusok sorsa (legalábbis a demokráciában). Bármilyen sokat (rosszat vagy jót) tesznek egy országért, előbb-utóbb a feldolgozóban végzik.