Fapados-invázió májustól

Április 2-ától Osló-Budapest járatokat indít a Norwegian Air Shuttle fapados légitársaság. A brit EasyJet London mellett júniustól Berlinbe is szállít utasokat. A Wizz Air pedig tíz célállomásra szállít szintén májustól.


Április 2-ától Osló-Budapest járatokat indít a Norwegian Air Shuttle fapados légitársaság. A brit EasyJet London mellett júniustól Berlinbe is szállít utasokat. A Wizz Air pedig tíz célállomásra szállít szintén májustól. Egy év alatt hat fapados légitársaság fészkelte be magát Magyarországra, és a következő hónapokban továbbiak várhatók.


Már hirdeti honlapján a budapesti célállomást a norvég fapados légitársaság. Bár még nincs végleges megállapodás a Budapest Airport és a Norwegian Air Shuttle között, a tervek szerint április 2-tól 11500 forintért repülhetünk Budapest és Osló között. A NAS szóvivője a Világgazdaságnak elmondta, az első hónapra már csaknem megteltek a gépek. A norvég vállalat Budapesten kívül Prágába és Dubrovnikba is elviszi utasait.

Májusi torlódás

Nem ez az egyetlen fapados légitársaság, mely járatokat indít a közeljövőben. Az egyik legnagyobb társaság, a brit EasyJet májustól Londonba, június második felétől pedig Berlinbe is indít közvetlen járatokat a magyar fővárosból. A Berlin-Schönefeld és Ferihegy közötti legolcsóbb jegy 25,99, oda-vissza 51,98 euróba kerül (hétezer, illetve tizennégyezer forint). Az interneten azonban még ennél is olcsóbban lehet jegyhez jutni.

Szintén májustól indulnak az első magyar fapados légitársaság gépei európai célállomásaikra. A Wizz Air az uniós csatlakozással egyidőben indítja járatait egyszerre több bázisrepülőtérről. A Wizz Air több nyugat-európai nagyvárosba és néhány dél-európai üdülőközpontba vinne Budapestről utasokat, később más célpontokra is repülnének.

A cseh magántulajdonban lévő, a magyar piacon már jelen lévő chartertársaság, a Travel Service (TS) a hét végén bejelentette, hogy az EU-csatlakozással egy időben - Smart Wings márkanéven - olcsó járatokat indít rendszeresen öt európai nagyvárosba. A Boeing-737-es gépekkel Prágából Párizsba, Zürichbe, Madridba, Amszterdamba és Koppenhágába szállnak fel az első gépek, a járatokra jegyeket március 1-jétől lehet foglalni. Budapestről valószínűleg 2005-től indulnak Smart Wings-járatok több európai célállomásra.

Egy éve jöttek

Már tavaly ősz óta négy nagyvárosba (Londonba, Párizsba, Zürichbe és Milánóba) repül a SkyEurope. A fapados társaság március 28-tól hat új járatot indít Olaszország, Hollandia, Horvátorság és Lengyelország felé. A SkyEurope erőteljesen növekedett indulása óta, 2003-ban összesen 16 ezer utast szállított Budapestről, 75 százalékos kihasználtság mellett.

Az első két fapados légitársaság tavaly tavasszal indította járatait Budapestről. A Snowflake 2003. április 12-től indított gépeket Stockholmba. A Germanwings gépeivel tavaly májustól lehet eljutni Kölnbe. A vállalat szeptemberben bővített, a hónap közepétől már Stuttgartba is lehet olcsón repülni.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?