Ezernyolcvan nap

<p>Érdekes nyilatkozatot adott ki a napokban az egészségügyi minisztérium. A címe: törvény valamennyi egészségügyi dolgozó kollektív bérezéséről.</p>

A minisztérium arról tájékoztatott, hogy az ágazati érdekegyeztető tanács megvitatta azt a jogszabályt, amely az egészségügyi nővérek, ápolók, szülészasszisztensek minimális juttatását szabályozza. A cím szerint valamennyi egészségügyi dolgozó bérét szabályozná a minisztérium, természetesen az egyes kategóriák esetében más-más minimálbért megszabva.Ha ez így lenne, akkor sem nagyon dicsekedhetne a jogszabállyal a tárca, ugyanis a nővérek minimálbérét szabályozó törvény hatályát, amelyet még 2012-ben, a Radičová-kormány idején, a Smer támogatásával fogadott el a parlament, már 2012. június 7-én felfüggesztette az Alkotmánybíróság. Az ítéletre még egy évet várni kellett, 2013. június 19-én a taláros testület kimondta az alkotmányellenességet is, vagyis megszüntette a nehezen kiharcolt szabályozást. Érdekesség, hogy az alkotmányossági vizsgálatot az orvosok, egészen pontosan a Szlovák Orvosi Kamara kérésére a főügyészség kezdeményezte. Vagyis azok az orvosok kérték, akik maguk is a bérminimum meghatározásáért küzdöttek – sikeresen – és a rájuk vonatkozó jogszabály máig érvényben van. Csak mert senki sem merte azt megkérdőjelezni? A nővérek minimálbérét szabályozó törvényt tehát már három éve, pontosan 1080 napja – helyezték hatályon kívül, két éve pedig meg is szüntették a vonatkozó paragrafusokat.Azonban nem elég, hogy a nővéreknek három évet kellett várniuk, a most elkészült jogszabály a minisztériumi tájékoztató címe ellenére nem vonatkozik minden egészségügyi nővérre. A kormány csak az állami kórházakban dolgozó nővérek minimális fizetését hajlandó szabályozni, és ezt azzal magyarázza, hogy csak ezekre az intézményekre van olyan befolyása, ezeket tudja szabályozni. Minek ehhez törvény? A tulajdonosi jogok gyakorlójaként a miniszter most is le tud szólni a kórházigazgatónak, hogy emelje a béreket, különben… De az is érdekes, hogy a minisztérium maga bizonyítja, hogy hazudott a címben, a jogszabály nem vonatkozik minden nővérre. Arról nem is beszélve, hogy csak a jelenlegi éhbérüket rögzíti minimálbérként, ami évente az átlagkereset emelkedésének arányában nőne. Már csak azt kell megvárni, hogy az állami kórházak adják Alkotmánybíróságra a törvényt, azzal az indoklással, hogy a jogszabály hátrányosan megkülönböztető a számukra, mivel többet kell fizetniük a nővéreknek, mint például a megyei kórházaknak. Mi ez, ha nem diszkrimináció? És ha az Alkotmánybíróság újabb három évre jegelné a témát, akkor már felesleges is lesz egy ilyen jogszabály, mert akkor már úgysem lesz nővér Szlovákiában. Ki maradna itt, amikor Pozsonytól néhány kilométerre a dupláját kapja, feleannyi munkáért.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?