Európai csatatér

Szó van benne mérsékelt, de határozott Európai Unió-kritikáról, a nemzeti közösségek szerepéről, ideológiáról, migrációról, környezetvédelemről, meglehetősen sok időszerű téma kapott benne helyet. Az, hogy ilyen dokumentum képezi a kampány alapját, sokat elárul a megváltozott nemzetközi körülményekről. Ahogy az is, hogy miért nem akarhatott a párt teljesen más jellegű, az együttműködést hangsúlyozó tervezetet írni.

Szlovákiában hagyományosan gyenge a részvétel az EP-választáson, az ország uniós viszonylatban is a sereghajtók közé tartozik. Öt éve a lakosság 22 százaléka, 2014-ben pedig a 13 százaléka vett részt a választáson, ez a jelenség adhat reményt a Magyar Szövetségnek. Még akkor is, ha az elmúlt években lassan, de biztosan megváltozott a közhangulat, és a szlovák választók (is) valamivel fontosabbnak látják a választást, az Európai Unió és a parlament alapvető imidzse ugyanis megváltozott. Míg 2004- ben, a belépés után az unió egy unalmas, bürokratikus, de alapvetően jó szándékú, gazdasági jólétet hozó és konszenzusra építő szerveződésnek tűnhetett, a sorozatos gazdasági, politikai és ideológiai válságok mára átszabták a nyilvánosság szemében élő képet.

A jelenlegi választásra különösen zaklatott időben kerül sor, problémából van elég. Az orosz–ukrán háborúra adott válaszok és az európai biztonságpolitika, a gazdatüntetések, a demokrácia jövőjéről szóló elmélkedések, az Európai Parlament és az Európai Bizottság döntéshozatallal kapcsolatos konfliktusai, a szankciók, a radikális jobboldal előretörése, a globális felmelegedés, az EP nyilatkozatháborúja az „engedetlen” tagországokkal, az EU nemzetközi súlytalansága és egységének hiánya, az átláthatatlan döntési mechanizmusok mind-mind gondot jelentenek. És – visszatérve a kommentár indító gondolatához – erre a rengeteg szinten zajló, elemi problémahalmazra reagál többek között a Magyar Szövetség programja is.

Nem kellett volna idáig jutni. Az Európai Uniónak mindig voltak belső konfliktusai, korábban viszont megvolt a hatékony stratégiája is a problémák kezelésére: a folyamatos konszenzuskeresés, a legkisebb közös töbszörös elvén alapuló tárgyalási stratégia, valamint az egyre elmélyülő integráció. Most ezt tartja a nyilvánosság talán a legkevésbé fontosnak. Pedig példának okáért a szabad mozgás, a határok mellett élők számára különösen fontos ügyintézési problémák egyszerűsítése, a bürokrácia leépítése és az integráció egy olyan közös (pozitív) minimum, amiben józan ésszel egyet lehetne érteni.

Furcsamód a jogállamiság kapcsán Brüsszelben pellengérre állított Magyarország több-kevesebb sikerrel maga is legalább két lokális esetben próbálja alkalmazni az unión belül évtizedeken keresztül bevált stratégiát. Az egyik a szlovák–magyar kapcsolatok témája, amelyben súlyos elvi problémákon (és a magyar vonzatú ügyeken) felülemelkedve inkább a gazdasági-infrastrukturális együttműködés elmélyítésén dolgoznak. A másik a visegrádi négyekkel kapcsolatos álláspont, miszerint az országoknak az ellentéteket félretéve a közös érdekek képviseletére kellene összpontosítaniuk. Nagyon kevés esély van arra, hogy az unió következő öt éve a problémamentes építkezésről fog szólni – ahhoz túl nagy léptékűek a konfliktusok, és túlságosan mélyülnek az árkok. Ez pedig semmi jót nem vetít előre.