Európai béke

Az 1945 és 1989 közötti hidegháborús időszakban a legnagyobb szerencse az volt, hogy a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió akkora fegyverarzenállal rendelkezett, hogy bármikor elpusztíthatta volna a másikat, így folyamatosan sakkban tartották egymást és Európát. Talán ezért sem jutott eszébe egyik félnek sem újra átrendezni a kontinens térképét. Ám Európa nyugati felében a legbölcsebb politikusok eközben másra is rájöttek. Megértették, hogy egy olyan kompromisszumos megoldást, egy olyan új rendszert kell felállítani, amelyben mindenki veszít egy keveset önállóságából, ám rettentően sokat nyer a békés együttműködéssel. Megértették azt, hogy nem lehet Európában olyan rendszert teremteni, úgy átrajzolni a térképeket, hogy mindenki elégedett legyen. Másfajta megoldást kellett találni. Az EU elődje, a Benelux államok között elkezdett gazdasági együttműködés volt az, mely megmutatta az utat a többi európai nemzetnek. Ezt a rendszert lehet kritizálni, hiszen rengeteg hibája van, ám ennek köszönhetik a legnagyobb európai ellenfelek, hogy megtalálták a közös hangot.

A jelenlegi európai berendezkedés messze nem tökéletes. Egy huszadik század eleji igazságtalan békeszerződéssel megrajzolt térképből indult ki. Ennek a békének voltak vesztesei és nyertesei, ahogy minden hasonló döntésnek a világon. Nincs igazságos béke. Ám mára nem feltétlenül azok tartoznak a legnagyobb nyertesek közé, akik a világháborúból nyertesként kerültek ki, és fordítva. Azok lettek Európa vezetői, akik saját képességeiket tudták kamatoztatni, szomszédjaikkal kooperálni, politikai és gazdasági téren egyaránt. A tájainkon jelen lévő provinciális nacionalizmus rettentően melengeti a szívet, ám egy tapodtat sem visz előre. Európa értelmesebbik felében már régen felfogták, hogy a mellveregetés és a kivagyiság legfeljebb populista szavazatszerzésre jó, hosszú távon az ország egyetlen gondját sem oldja meg, sőt növeli a belső frusztrációt. Az első világháború után felállt rendszer nem csak nekünk okozott fájdalmat, mégis úgy tűnik, mintha csak mi, magyarok nem tudnánk ezt a mai napig feldolgozni.

Sokan az európai békét és együttműködést valamifajta pacifista, baloldali, idejétmúlt mantrának tartják. Nekik nem tudok mást ajánlani, minthogy emlékezzenek arra, mi történt két évtizede néhány száz kilométerre tőlünk délre, illetve képzeljék el azt a helyzetet, hogy a jelenlegi háború nem Ukrajna keleti felében folyna, hanem mondjuk kétezer kilométerrel nyugatabbra, és akkor már meg is érkezett hozzánk. A háború mindig valamifajta korábbi sérelem, vagy az adott ország határain túl élő kisebbség állítólagos védelme címén indul. Okot sosem nehéz találni. Békés megoldást annál inkább.