<p>Ki nyert, ki vesztett a Schmitt-üggyel? Az elmúlt két hétben számtalan elemző tette fel az alapkérdést, a válaszok között viszont csak ritkán lehetett a jobboldali értelmiség szókapcsolatra bukkanni. Az ügy egyik fő nyertesének ugyanakkor pont ők tarthatók. Mert jelentős részük – a bevett magyar szokással ellentétben – megszólalt, más véleményt fogalmazott meg, mint az ő oldalát „képviselő” párt (konkrétan azt, hogy az államfőnek bizony le kell mondania), s végül nyert.</p>
Erkölcsi győztesek
Túlzás lenne azt állítani, hogy Schmitt Pál lemondásában/lemondatásában kulcsszerepet játszottak, de az biztos, hogy véleményük nem volt pusztába kiáltott szó.
A magyar jobb- és baloldali elitre az utóbbi húsz évben jellemző volt, hogy mindig a másik oldalnak tudta megmondani, hogyan kellene felelősen és etikusan viselkednie, ám saját térfelén még a legnagyobb félrelépéseket is meg tudta magyarázni. Amikor 2010-ben Magyarországon megsemmisült a balliberális oldal, ezért a földindulásért a kormányzó politikusok mellett jórészt a sajátjait foggal-körömmel védő balliberális értelmiségi holdudvar is felelős volt, mely Orbán-fóbiája miatt képtelen volt konstruktív önkritikát megfogalmazni. Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszéde kapcsán rendkívül kevés olyan korabeli baloldali véleményt találni – publicistától, vezető értelmiségitől, baloldali szerkesztőségi cikket stb. –, amely kimondta volna, hogy az illetőnek távoznia kell. Pedig a témában publikálók – a szerecsenmosdatók – listája rettentő hosszú, s számos exkluzív nevet is tartalmaz. S akkor tegyük hozzá, hogy a két ügy az almát a körtével kevergetésének tipikus esete, hiszen politikai és erkölcsi szempontból Gyurcsány botránya sokkal súlyosabb volt, mint Schmitt plágiumügye, másrészt pedig a szocialista példa csak a jéghegy csúcsa.
A 2010-es kormányváltás után a jobboldali értelmiség folytatta a korábbi – nem csak baloldali – hagyományt: a kormányzat problémás döntései során vagy mélyen hallgatott, vagy magyarázkodott. Éles ellenvéleményt csak egy-egy magános harcostól lehetett hallani, de többségükre akár azt is rá lehetett fogni, hogy csak a sértődöttség beszél belőlük, mert nekik nem jutott pozíció. A Schmitt-ügy ebből a szempontból kivétel, s most a jobboldali eliten múlik, hogy ez fordulópont lesz-e vagy csak egy véletlen „elszólás”.
Az ügy kimeneteléből azt a tanulságot mindenképpen leszűrhették, hogy megérte hallatni a hangjukat (már aki hallatta), s mást mondani, mint amit a fideszes politikusok szajkóztak. Ahhoz, hogy Magyarország társadalmának közepén ne egy mérhetetlenül mély árok húzódjon, hogy a baloldali fehér a jobboldalon ne fekete legyen s fordítva, minél több hasonlóan erélyes véleményformálásra van szükség. Mindkét oldalon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.