Erjedés közben, robbanás előtt

<p>Beragadtak a számok. Az elmúlt hónapokban minimálisan változott a pártok támogatottsága, derült ki a Polis, majd a Focus ügynökség felméréséből is. Részben érthető, részben meglepő. A Smer, az Egyszerű Emberek, Kotleba pártja, a Híd, de még a Sme rodina is, valamint a kieső KDH és az MKP népszerűsége alig változott három hónap alatt.&nbsp;</p>

Egyrészt elmaradt a győzteshez húzás hatása. Négy éve a Smernek harmincvalahány százalékot mértek a választások előtt, aztán 44-et kapott, a nagy győzelem reakciójaként pedig egy-két hónappal később már 50 százalék körül szárnyalt. Most a választók is érzik, nem volt diadalmenet Ficóék győzelme, megtört a lendület, leszállóágban a párt. Az SNS Andrej Danko pártelnök robbanásszerűen növekvő bizalmi indexéből profitál, kérdés, hogy meddig. Az SNS ideológiailag kissé kiüresedett, Danko mögött pedig nincsenek ütős és friss nevek, csak a régi szalonnacionalisták. A Sieť összeomlása nem meglepető, a merész tervek után elért 5,6 százaléka maradék szimpatizánsait még akkor is demoralizálta volna, ha ellenzékben marad. Pláne így, Ficóék gyilkos ölelésében! 

Első pillantásra így annál meglepőbb a Híd 6 százaléka, ami majdnem megfelel a választási eredménynek. 

Bugárék választóinak nagy részét kiakasztotta a Ficóékkal és az SNS-szel kötött paktum, ám a váltás egyelőre több okból elmaradt. Egyrészt a Híd szavazói számára nincs kínálat. Magyar szavazói átmehetnének az MKP-táborba, ám ezt több dolog is nehezíti: a vezetőségváltás előtt álló MKP a választások óta tetszhalott, az állva maradt szereplők kevés megnyilvánulásukban nem tudnak olyan középre nyitó üzeneteket megfogalmazni, amelyekkel alternatívát kínálnának a kétségkívül csalódott Híd-szavazóknak. 

Emellett nagyon mély lett az árok az elmúlt években a két párt között, nem könnyű átugrani. Végezetül a Híd Simon Zsolt távozását leszámítva nem erodálódott, a stabilitás látszatát kelti szimpatizánsai szemében, ráadásul lassacskán a választók is megszokják az új helyzetet. Bugárék bízhatnak a „másként úgysem lehetett volna” hamis, ám ilyenkor menetrendszerűen érkező fatalista érzet felülkerekedésében. 

Nincsenek sokkal jobb helyzetben a Híd csalódott szlovák szavazói sem. Hová menjenek? És ezzel elérkeztünk a jobboldal strukturális problémájához, amelyre megoldást új pártok megjelenése adhat. Az SDKÚ halott, a Sieť, amely az új SDKÚ szeretett volna lenni, gyakorlatilag halott, a KDH feltámadásának kicsi az esélye – és egy ideje már egyébként sem jelentett alternatívát a bizonytalan és elégedetlen jobboldali szavazók számára. A Sme rodina egy vicc, Kotleba szélsőjobbja sötét zsákutca, az Egyszerű Emberek pedig nem párt, csak érdekes és kevésbé érdekes emberek hobbigyülekezete. Marad az SaS, amely viszont több szempontból is rétegképződmény, sok protestszavazóval, mintsem jobboldali váltópárt. 

A választások sokkoló eredménye a 20 évig stabil pártrendszer erjedését mutatta, a következő években ez gyorsulhat fel és teljesedhet be. Az új jobboldali szereplők pedig már kopogtatnak az ajtón. Richard Rybníček trencséni polgármester a konzervatív választókat szólítaná meg, a másik, egyelőre még homályosabb projekt pedig a liberális tábort. Egy biztos: egyiknek sem lesz könnyű dolga, ám most van tér a megújulásra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?