Építem magamat

ĺgy, a száztízen túl, amikor már minden nyavalya, testi-lelki baj utoléri az embert, tudatosan próbálom alakítani az életstílusomat. Mondanom se kell, nem igazán megy. Mégis mindig bedőlök az ilyen-olyan közérzetjavító tréningeknek. Hangulatjavításra például olyan tanácsokat adnak, hogy hallgassam meg kedvenc dalaimat. Felraktam hát a régi bakelitokat, hallgattam őket, s közben bőgtem, mint a szamár, mert visszahozták a hatvanas éveket, amikor még nagy elánnal vártam, hogy felnőjek, önállósuljak, és élhessem a saját életem. Azt is tanácsolják, hogy olvassam el egyik kedvenc könyvemet, vagy nézzem meg kedvenc filmemet. Nosza, elolvastam Kertész Ákostól a Makrát, s megint csak itattam az egereket, amikor a regény végén Makra Ferenc végez magával, mert nem tud belesimulni a nagy átlagba, de igazán vállalni se meri vágyait és tehetségét. Aztán meg párhuzamosan néztem az egyik képernyőn az Országúton című Fellini-, a másikon a Ház a sziklák alatt című Makk Károly-filmet. Csak úgy ömlöttek a könnyeim, amikor a halott Gelsominát sirató trombitaszó felcsendült a kötélre kiteregetett, dagadó ruhák mögül, meg amikor a púpos Terát Ferenc lelökte a hegytetőről. Ezek a kedélyállapot-javító tanácsok tehát nálam nem váltak be. De a következő sem, amely arra biztat, hogy törődjek magammal, üljek le a tükör elé, készítsek új sminket, és intézzem el a pattanásaimat. Biztos bennem a hiba, mert kamaszkorom óta nincsenek pattanásaim, sminket meg régebben sem használtam, így aztán reménytelen eset vagyok arra, hogy jól érezzem magam. Gondolkodjak pozitívan, mert az boldoggá tesz – ez egy következő elv. Gondolkoztam pozitívan, de nem ment két napnál tovább, mert jött a hétfő, és az én parányi magánszigetemből ki kellett mozdulnom, s állnom kellett a társadalmi hadszíntér támadásait.

Legutóbb meg úgy határoztam, megválok súlyfeleslegemtől, és kipróbáltam egy alternatív étrendet. Kopogtak a szemeim, annyit koplaltam, a nyúl nem eszik annyi káposztát, amennyit én elrágcsáltam. Korpát ettem korpával, húsnak színét se láttam. S az eredmény? Vettem egy szobamérleget, ráálltam, majd visszacsúsztattam a dobozába, aztán irány vele a boltba, kihasználva a lehetőséget, hogy pár napon belül visszaveszik a hibás terméket. Mi a baj a mérleggel, kérdezte a boltos, nem mér? Ó, dehogynem, mondtam, mér ez derekasan, az is a baj. Ha ráállok, nem azt mutatja, amit szeretnék... Ilyen mérleg pedig nekem nem kell! S ilyen mérlegek után az életstílus-változtatási kísérleteket is feladom. Most már véglegesen. Élek, ahogy megy, magától.