Ennyit a kultúráról

<p>A filozófia a teológia szolgálóleánya, szólt az aranyszabály a középkorban. A kultúra a politika szolgája, gondolhatjuk 2014-ben Szlovákiában. Az elmúlt héten az egyedül kormányzó Smer politikusainak két olyan megnyilvánulása is volt, amely ezt alátámasztja.&nbsp;</p>

Először Peter Pellegrini oktatási miniszter osztotta ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) kutatóit, akik tiltakozni mertek az anyagilag egyébként is aluldimenzionált intézmény csökkentett 2015-ös költségvetése miatt. Veszélyben a folyamatos kutatás, megszűnhet az akadémia néhány részlege – állítják. A miniszter pedig visszaüzente, nyugalom, sikerült néhány milliós pluszt kiharcolni a tárcának, amiből akár a SAV is részesülhet, és most jön a lényeg... Pellegrini úgy véli, a SAV majd akkor kaphat több pénzt (vagy annyit, amennyit eddig), ha értelmes és jövedelmező kutatási projekteket indít, nem pedig a Föld gömbölyűségét igazoló kutatásokra, és hasonló értelmetlenségekre szórja a pénzt. Csodálatos, hogy a pénzügyi államtitkárból néhány hónapja oktatási miniszterré átvedlő Pellegrini már azon a szinten van, hogy meg tudja állapítani, miről érdemes kutatásokat folytatni az akadémia szakembereinek, és miről nem. Persze részben neki is lehet igaza – mindegyik közintézményben találkozhatunk pénznyelő posztokkal és szerződésekkel, miért pont az akadémia lenne kivétel. De ha azt várja a tudományos kutatásoktól, hogy profitot termeljenek, akkor csalódni fog. A kultúra és a kutatás leginkább viszi a pénzt, csak a legritkább esetben hozza. Ez mindig így volt, ennek ellenére mindig érdemes volt áldozni rá. Apropó kultúra: a héten kiderült, hogy a pozsonyi vár mellett megépítendő mélygarázs feltáratlan ókori régészeti leleteket veszélyeztet. Alojz Hlina független képviselő az egyik leghiperaktívabb honatya, nagyjából minden tizedik sajtótájékoztatójára érdemes odafigyelni. A képviselők számára készülő garázs esetében nehezményezte, hogy az ókori római, valamint nagymorva lelőhelynek számító pozsonyi várdombon csak úgy kibágereznek egy mélygarázst, a leletekkel meg lesz, ami lesz. Meg hogy normális országokban az ilyen helyeken igyekeznének minél alaposabban feltárni a több ezer éves maradványokat, hogy kiállíthassák őket a turistáknak. Ebben pedig igaza van. Pavol Paška házelnök az első Smer-kormány alatt komoly kulturkampfot folytatott a vár udvarán felállított neodisneyland-stílusban készült Szvatopluk-szobor kapcsán. Bár a történészektől a régészeken keresztül az építészekig mindenki megmondta, hogy a szobor nem való arra a barokk udvarra, és egyébként sem korhű az alak megformálása, Paška a nagymorva hagyományokkal és az identitással érvelt, na meg azzal, hogy a művészet mindenkinek mást jelent. Most valahogy nem érdeklik őt a nagymorva leletek, amelyek a vár mellől esetleg előkerülhetnének. Tehát ennyit a kultúráról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?