Ennivaló nacionalizmus

 

Olyannyira, hogy az egész témát kezdi megtévesztő módon elszínezni, akár az ötletes magyarországi forgalmazók a disznóhúst, amelyet külföldön pirosra festve árultak marhahúsként. De hát a paprika országában ez már csak így megy. Nálunk meg úgy, hogy egyre nagyobb divat reklámozni a hazait. Meg előnyben részesíteni. Igor Matovič tegnap azt javasolta a parlamentben, hogy törvénnyel kötelezzék az üzletláncokat a polcaikon található élelmiszerek származási arányának feltüntetésére. Az Egyszerű Emberek elnöke szerint az lenne a legjobb, ha a hazai meg a nem hazai élelmiszerek aktuális arányáról a vásárló már akkor értesülne, amikor füles kosarával az érzékelős ajtón belép. Írja ki az üzlet vezetője, mert ezt mindenkinek joga van tudni – figyelmeztet Matovič. Szerinte sok ember gondolja majd meg az ilyen információk láttán, hogy betegye-e a lábát az adott boltba.  Az Egyszerű Emberek vezetője már megint túl egyszerűen gondolkodik. Könnyen megemészthető jelszavakkal próbálja elhitetni magáról, hogy jó hazafi, és hogy szívén viseli honfitársai gyomrának tartalmát. Az üzletekbe viszont kétféle ember jár. Az egyik csoportot azok alkotják, akik eddig is megnézték, honnan származik (és milyen minőségű) az élelmiszer, amit rendszeresen vásárolnak, a másik csoport pedig csakis és kizárólag a legolcsóbbat veszi. Miből gondolja Matovič, hogy a hazai gyártók nem trükköznek? Mert trükköznek, talán még durvábban, mint a nyugatiak (lásd: opavai szeszfőzde). Mindenki trükközik. Ha Matovičnak tej- vagy húsüzeme lenne, ő is trükközne. Trükközik a nagy külföldi áruházlánc ugyanúgy, mint a piaci őstermelő. Mert profitot termelni csak trükközéssel lehet. Az ember csak abban bízhat, amit saját maga termeszt vagy tenyészt. Sokszor még abban sem. Az olyan átlátszó érvekben, hogy jobb a hazai, meg aztán végképp.