Én és a City

Megkérdeztem tőlük, segíthetek-e. Elmondták, hogy hajóval jöttek, s nemsokára indulnak vissza a kikötőbe, de szívesen meginnának egy kávét valami jó süteménnyel, és nem tudják, hova menjenek. Azt gondolták ugyanis, hogy ebben a városban nincs semmi látnivaló, még jó, ha lesz egy kávéház. Most meg ámuldoznak, mert Pozsony csodálatos, hangulatosak az utcák, rengeteg a műemlék, és csak ezen az egy utcán annyi a kávéház, hogy nem tudnak választani. Melyiket ajánlom? Jó kérdés! Nekem több kedvencem is van, mindegyiket másért szeretem. Őket végül is oda irányítottam, ahol helyben sütik a finomságokat, enyhén rusztikus és mindig az évszakhoz illő a környezet, kedvesek a felszolgálók és még szuvenírt is lehet kapni, például kékfestő párnahuzatokat vagy a pozsonyi vár sziluettjével dekorált gyertyatartókat (ezek is a kedvenceim). 

Nem vettem észre, hogy a beszélgetésünket más is figyeli. Amikor ők elindultak az egyik, én meg a másik irányba, odalépett hozzám egy nő. Biztos nem tudtak hova leülni, ugye, mert ebben a városban nincs egy normális hely, mondja megértően. Nem, épphogy nem tudtak választani a sok jó hely közül, válaszolom csodálkozva. Hát, pedig itt aztán nincs semmi jó hely, folytatja, igaz, én keveset járok ide, de tudom. Ha keveset jár, akkor honnan tudja, kérdezem kíváncsian. 

Hát, mindenki panaszkodik, hogy ez a Pozsony egy putri hely, csoda, hogy egyáltalán jönnek ide turisták! 

Igen? És ki az a mindenki? Azt válaszolja, hogy a kollégái, meg mindenki, aki jár külföldre, az mind azt mondja, hogy ez egy „o ničom” város, vagyis egy nagy nulla.
No, ez az, amitől begurulok. Amikor valaki a külföldi tapasztalataival jön, vagy ami még jobb, mások külföldi tapasztalataival. Merthogy én is elég sokat utazom és láttam, amit láttam, tudom, amit tudok. De nem szoktam szidni a külföldet, mert nem azért megyek oda, hogy a rosszat keressem. Így mindig megtalálom a jót. A periférikus látásom attól még persze működik.

A közlekedés is borzalmas, folytatja közben a nő. Dugók vannak, nem tudott leparkolni, a férje is telefonált, hogy ő sem, hát lehet így élni? És ezek a pozsonyiak milyen beképzeltek és undokok és milyen szemetek, képesek hatszáz eurót kérni egy kétszobás lakás bérléséért! Ennyiért odahaza egy palotát bérelhetne!

Aha! Szóval itt van a kutya elásva. Ahogy egy kedves csallóközi kollégám mondaná, ez egy „gyüttment”! Ha undok lennék, mondanám, hogy akkor miért nem megy haza. De nem mondom, mert biztos oka van annak, hogy itt él. És nem is olyan rosszul. Hisz nem is egy, hanem két autóval is bénítja és szennyezi az én városomat.
Mert ez az én városom. A szerelmem. Ezt csak én szidhatom!