Emlékezni kell

Vajon miért nem érdekli az embereket saját múltjuk, vajon miért olyan megbocsátók azokkal szemben, akik ellenük tettek, kihasználták a rendszert, mások életét fenyegették, megkeserítették, esetenként derékba is törték a pályájukat? Miért haragszunk jobban egy korábbi kormányfőre, mint mondjuk a kommunista rendszer vezetőire? A szocializmusban valószínűleg túl sokan egyeztek ki ilyen-olyan módon a rendszerrel, mert élni akarták saját életüket. Az emberek 1968 után egyre kevésbé hittek abban, hogy a rendszert meg lehet változtatni belülről, és egyre kevesebben mertek, tudtak és akartak folyamatosan a rendszerrel harcolni. Az 1989-es novemberi forradalom előtt nem voltak óriási tüntetések, nem voltak sztrájkok, nem volt tömeges ellenállás, számos földalatti ellenzéki csoportosulás. A cseh és szlovák társadalmat a november 17-i prágai események felkészületlenül érték. Az emberek nem készültek arra, hogy napokon belül összedől a rendszer. Ám pár nap leforgása alatt minden megváltozott, a kommunista felelősök pedig szépen kisétáltak a hátsó ajtón, úgy, hogy közben senki sem tudta őket felelősségre vonni a bűncselekményekért, melyeket elkövettek. A társadalom elhitte, hogy az átmenet valóban fájdalommentes, gyors lesz, s minden azonnal jobbra fordul. A szabadsághoz a felelősségnek is társulnia kellett volna, ám ezt az emberek többsége nem értette meg. Mivel nem volt valódi felelősségre vonás, ezért történhetett meg, hogy a „reformkommunisták” visszaszivárogtak és az új társadalmi elit szilárd részévé lettek. Ma már kellemetlen megkérdezni, hogy egy-egy vállalkozó vagy családtagja mit is csinált 1989 előtt, miközben egyértelmű, hogy versenyelőnyét nem a szabad piacon szerezte. A politikusoknak is egyre ritkábban okoz gondot, ha tagjai voltak a pártállamnak, sőt Szlovákiának eddig csak exkommunista államfője volt. Az emberek rövid memóriája, tudatlansága és felkészületlensége miatt jöhetett Vladimír Mečiar vezetésével újra egy autoriter, diktatórikus irányba nyomuló rendszer is. Természetesen nincs tökéletes megoldás, nincs gyors gyógyszer, minden országnak magának kell végigjárnia az utat. Tudjuk, ma is mindenki a maga megélhetési problémáival van elfoglalva. Ám évente legalább egyszer, ilyenkor november közepén illene elgondolkozni azon, vajon hol lennénk, ha mégsem jött volna a rendszerváltozás. Vajon lehetne-e bárkit nyíltan szidni, utazni, vállalkozni, tanulni, a véleményünknek hangot adni, szabadon és nyíltan beszélni? Ilyenkor illene legalább magunkban köszönetet mondani mindazoknak, akik 1989 novemberében az elsők között mertek kiállni az igazságért. Mert valódi szabadságunkat nekik köszönhetjük.