Gazdasági elemzők már régóta figyelmeztetnek arra, amit mára a kormány is felismert: a külföldi cégek kiemelt érdeklődése Szlovákia iránt, ami az alacsony béreknek és a kedvező adórendszernek köszönhető, nem tarthat örökké.
Elsőkből az utolsók?
A külföldi beruházások tekintetében külön aggasztó jelenség, hogy a Szlovákiában letelepedő legnagyobb külföldi cégek szinte kizárólag az autóiparban vállalkoznak. Szlovákia ennek köszönhetően az egy személyre számított gépkocsigyártást tekintve már jövőre világelső lehet. Ha a pozsonyi Volkswagen mellett a nagyszombati Peugeot és a zsolnai KIA is beindítja termelését, az ágazat 95 ezer embernek ad munkát. 1998-ban az autógyártás a hazai ipar teljesítményének a 14 százalékát nyújtotta, tavaly már a negyedét.
Az autóipari beruházásokkal sikerül jelentősen csökkenteni a munkanélküliséget, és a rövid távú stabil gazdasági növekedést is biztosítják. Nem tudhatjuk azonban, mikor üt be az ágazatba egy világméretű visszaesés, ami rövid időn belül visszavethetné Szlovákiát oda, ahol pár évvel ezelőtt volt. Ezt csak úgy kerülhetjük el, ha idejében lépünk. Jó hír, hogy az első pozitív jelek már láthatók. A beruházásösztönző SARIO ügynökség például már most a nagyobb hozzáadott értékkel dolgozó elektronikai és informatikai cégek felé kacsingat. Egy fecske azonban nem csinál nyarat! Ha az előttünk álló években nem szeretnénk, hogy a környező országok elhúzzanak mellettünk, a következő kormánynak átfogó stratégiát kellene elfogadnia, amely a külföldi beruházások hatékony ösztönzése mellett olyan részletekre is odafigyel, mint az oktatási rendszer hatékonyságának a növelése. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen az alacsony bérekből adódó előnyünket már sokáig nem leszünk képesek fenntartani, a beruházókat így a jövőben már csak jól képzett szakemberekkel leszünk képesek idevonzani. Ha nem lépünk idejében, és nem használjuk fel az elmúlt években kiharcolt helyzeti előnyünket, hamarosan újra régiónk sereghajtójává válhatunk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.