Előválasztási tévelygések

<p>A héten a harmadik politikus állt elő azzal a gondolattal, hogy a jobboldali elnökjelölteket &ndash; egyelőre csak a SDKÚ-n belül meghonosodott &ndash; előválasztások során kellene &bdquo;megversenyeztetni&rdquo;, hogy kiderüljön, melyikük az igazi.&nbsp;</p>

Az ötlettel elsőként az SDKÚ-s Miroslav Beblavý hozakodott elő, majd a KDH Alfa-hímje, Radoslav Procházka is magáévá tette, végül a liberális Juraj Droba is elmondta, szerinte ez egy jó ötlet. Hm..., tudják ezek, hányan járnak nálunk elnököt választani? Az elsőfordulós részvétel utoljára 1999-ben volt 50 százalék feletti, az elmúlt két alkalommal alatta maradt. Ha ebből indulunk ki, az előválasztás eredménye kb. annyira lenne reprezentatív, mint ha a nyájas olvasó vacsora közben megbeszélné élete párjával, kit fog a nép, az istenadta megválasztani 2014-ben. A sikeres elnökjelölt felé vezető út a közös jelölt személyéről egyelőre túl nagy megegyezési hajlandóságot nem mutató jobboldali pártok képviselői által elmondottaknál lényegesen egyszerűbb: olyan államfőjelöltet kell találni, akire majd az emberek szavazni fognak. Ennek megállapításához pedig sokkal olcsóbb egy jó közvélemény-kutatást vásárolni, mint az igazi választás előtt még egy kör előválasztást is lenyomni, (a csekély számú érdeklődő számára) háromfordulóssá tágítani a kétfordulós választást. 

Egy kedden napvilágot látott közvélemény-kutatás szerint az emberek Iveta Radičovát látnák szívesen a Grassalkovich-palotában, sarkában Robert Fico liheg. Kettejükben nem sok közös van, csak az, hogy nekik kétszámjegyű a támogatottságuk. A többi (ön)jelölt: Ján Čarnogurský, Andrej Kiska, Pavol Hrušovský és Mikuláš Huba 10 százalék alatt van. Radičová már jelezte, hátat fordított a politikának. Még nem bizonyos, hogy Fico távozni kíván a jóval komolyabb eredményekkel kecsegtető végrehajtó hatalomból. A többieket összesen az ország 29,6 százaléka választaná... A baloldal higgadt, bár 2014-ig vastagon begyűrűzhetnek a megszorító intézkedések hatásai, de egyelőre olyan a lapjárás, nem kell összetörni magukat. A jobboldal pedig megismétli a kormányzása során elkövetett hibákat. Így félő, hogy az eredmény végre nem egy hiteles, nem kommunista múltú jelölt lesz, hanem olyan, mint az eddigiek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?