Elnökválasztási szimbolika

Fő előnyeként azt emelték ki, hogy egy összeomlás szélére sodródott föderális berendezkedésű tagállamot képes volt egyben tartani és kormányozni ügyes kompromisszumokkal, holott a belga politikai elit összeveszett és széthúzó. Úgymond erre a kompromisszumkereső képességre van szükség az EU Tanácsának élén, ahol 27 tagállam között kell megtalálni az egyensúlyt.

Valójában Rompuy azon minden hájjal megkent cinikus hatalomgyakorló európai politikusoknak a mintapéldánya, akik rég feladtak minden elvet, és szemrebbenés nélkül bármikor képesek egykori nézeteikkel homlokegyenest ellentétes cselekedetekre, ezzel választóik átverésére, mindezt a „kompromisszumok érdekében”, a „kiutat jelentő megegyezést keresve”.

Elvi kérdésekben nem kötünk kompromisszumokat – mondta egykor Margaret Thatcher, a vaslady, Nagy-Britannia miniszterelnöke (1979–1990). Ilyen elvi kérdés volt a belgiumi flamand kereszténydemokrata párt számára a művi terhesség-megszakítás ellenzése, a párt ifjúsági szervezetének tagjaként a nyolcvanas években bizonyos Herman Van Rompuy számos cikket és könyvet publikált, amelyekben kiállt a hagyományos erkölcsi értékek, egyebek közt a meg nem született életek védelme mellett. 1988-ban Rompuy már a belga kormánykoalícióban levő kereszténydemokraták elnöke. 1990-ben a belga szövetségi parlament megszavazta Európa egyik legliberálisabb abortusztörvényét, amit a mélyen vallásos katolikus Baudouin király (1930–1993) nem volt hajlandó aláírni. Erre a politikai elit igencsak „konstruktív kompromisszumos megoldást” eszelt ki. A király formailag lemondott, a kormány miniszterei – beleértve a Rompuy vezette kereszténydemokratákat is (!) – aláírták a törvényt (ezt írja elő a belga alkotmány, ha nincs király), s másnap újraválasztották a királyt… A következő években Rompuy karrierje tovább ívelt felfelé, 2008 decemberében miniszterelnökké lépett elő a csaknem kormányozhatatlan országban. Belgium egy 2003-as alkotmánybírósági döntés miatt került az összeomlás szélére, amelyben a testület kimondta, hogy a kétnyelvű (francia–holland) belga fővárost és az azt körülvevő flamand (holland nyelvű) tartományt magába foglaló Brüsszel–Halle–Vilvoorde (BHV) választási körzet léte alkotmányellenes, ezen a parlamentnek változtatnia kell. A bíróság döntése a 2003-ban ellenzéki flamand kereszténydemokraták vezetőjének, bizonyos Herman Van Rompuynak a beadványára válaszolt… A párt azzal indult neki a 2007 júniusi választásoknak, hogy ha kormányra kerül – a bíróság döntése értelmében –, kettéválasztja a BHV körzetet. Decemberig nem sikerült kormányt alakítani a releváns, a BHV felosztását követelő flamand és a megtartásáért küzdő vallon pártok között (a belga alkotmány értelmében a szövetségi kormányban mindkét népcsoport/régió, a flamand és vallon pártjainak képviseltetni kell magukat). Aztán a kereszténydemokraták beadták a kulcsot, feladták választási ígéretüket és beléptek a kormányba. Rompuy parlamenti elnök, majd miniszterelnök lett, közben minden kiskaput és trükköt kihasznált, hogy az alkotmánybíróság döntését és pártja választási ígéretét ne kelljen teljesítenie.

Rompuy fantasztikus kompromisszumkeresése tehát abból állt, hogy az általa írt beadványra született alkotmánybírósági döntést, amelynek teljesítését a kampányban megígérte, először parlamenti elnökként, majd kormányfőként sikeresen elszabotálta. Vau! Nagyszerű kvalitások az EU-elnöki posztra!