Eljutottak a fővárosba

<p>Pár napra volt szükségük a szélsőségeseknek ahhoz, hogy a Partizánskéban tartott felvonulásuk után a fővárosba is eljussanak. Pozsonyban szombaton közel ötszázan tüntettek, rendet és igazságot követelve. Mi ezzel gond?</p>

 

Partizánskéban a szervezés és irányítás is a polgármester kezében volt, a város lakossága a rend helyreállítását, a bűnözés megfékezését, a nem fizetők megregulázását követelte. Az ott felvonulók többsége talán komolyan ezt akarta elérni, de a leghangosabbak már ott is Marián Kotleba emberei voltak. A nyíltan rasszista csoportosulás tagjai a közhangulatot meglovagolva kerültek előtérbe. Talán a többség nem értett velük egyet néhány dologban, s nem csak a romák ellen irányult az egész. A polgármester néhány mondattal talán még el is határolódott egyes kijelentéseiktől, de tény marad, hogy ez a város volt az, ahol a lakosság nagy része együtt tüntetett a szélsőséges újnáci csoporttal. Pozsonyban kisebb, mintegy ötszáz fős tömeg gyűlt össze, a transzparensek itt is leginkább a rendről, a munkáról és az igazságról szóltak, de aki csak egy kicsit is belehallgatott a skandálásba, vagy végignézett a felvonulókon, könnyen megértette, hogy már a fővárosban tüntetnek az újnácik. Természetesen nem hülyék ők sem, még nem masíroznak egyenruhában, a transzparenseiken sincsenek rasszista jelszavak. Gyorsan megértették, hogy egyelőre mi az a határ, melyet nem kell túllépniük, hogy ne veszítsék el a tömegek támogatását. Még nem cigányoznak nyíltan, de mindenki érti, mire gondolnak. A fővárosban összesen mintegy ötven ember tartotta felháborítónak és megalázónak az újnácik felvonulását. Az ellentüntetőket egyetlen politikus, Monika Beňová EP-képviselő támogatta a helyszínen, a jobboldali pártok vezetői közül nem jutott senkinek eszébe szembeszállni a radikálisokkal. Vagy az ingerküszöbük alacsony, és úgy gondolják, ha csak ötszázan skandálnak cigányellenes jelszavakat, az még nem gond, vagy esetleg úgy gondolják, hogy ez így teljesen rendben van. Amíg csak tüntetnek, addig nincs gond. Ám ha az újnácik azt látják, hogy senki nem száll szembe velük, senki sem meri megállítani őket, egyre bátrabbak lesznek. Nem kell túl sokáig várni, hogy a saját kezükbe vegyék a problémák megoldását, vagy a magyarországi helyzethez hasonlóan komoly támogatásra tegyenek szert. Az emberek nem szeretik a bonyolult válaszokat, egyszerű megoldásokat várnak. Kotlebáék meg ezeket szállítanák. Most már Pozsonyba is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?