Eljött a hangyák ideje

Ma viszont az egyik miniszterelnök, a másik pedig a parlament elnöke, és az előttük álló feladat is sokkal súlyosabb: a léggömb tartása helyett az államháztartás rendbetétele.
Ivan Mikloš pénzügyminiszter a múlt héten drámai bejelentést tett, szerinte az ország (pénzügyi) szénája még a vártnál is rosszabbul áll. A mai magyar belpolitikából jól ismert „csontvázkeresés”, azaz a kifizetetlen számlák, fedezet nélküli kiadások feltárása módfelett eredményes volt, ezért a Fico-korszak szertelensége, trehány tenderei után újra a költségvetési szigor, a józan költekezés kora köszönt be. Csak az a probléma, hogy a négy párt nem tud megegyezni a megszorítások mikéntjében. Időközben kiderült, a Mikloš-Mihál kettős által korábban tálalt járulékemelési koncepció túl sok érdeket sért, ráadásul rontja az ország versenyhelyzetét, mivel többletterheket ró a munkaadók és munkavállalók vállára. Ezért a felesleges állami megbízatások, a minisztériumok kiadási oldalának visszametszése és az általános takarékoskodás mellett más megoldást is kell találni, ez pedig a döntően 19 százalékos általános forgalmi adó 1 vagy 2 százalékpontos emelése volna.

A kormányfő kezdetben ódzkodott ettől, ám a tegnapi tévészereplése alapján kimondható: belátta, ez a legkevésbé fájdalmas, mivel a terheket a fogyasztás mértékével arányosan rakja a polgárok vállára. Egyedül Richard Sulík, az SaS elnöke ellenkezik, mondván, nem ezt ígérték a választóiknak. Félő, hogy az áfa emelése helyett az SaS merészen szárnyaló koncepciót tesz az asztalra, amit újra heteken át kell megvitatni, s miközben az idő múlik, addig a populista irányt rendíthetetlenül tartó Smer elhiteti a választók egy részével, hogy bizonytalan és döntésképtelen kormány áll Szlovákia élén.

Pedig az elkerülhetetlen takarékosság jegyében valóban most volna érdemes maximum 2 százalékponttal feltornázni az áfát, ugyanis a válság következtében alig érzékelhető az infláció, az üzletek szüntelenül akciókkal, árkedvezményekkel bombázzák a vevőket. Így minimális mértékben éreznénk meg a legfeljebb 1,5 százalékos inflációs hatást, amit a magasabb áfakulcs gerjesztene. Persze, érthető Radičová óvatoskodása, hiszen a sarkát hallatlanul erős ellenzéki párt tapossa, élén a szociális szót napjában százszor szajkózó Robert Ficóval. Ezért a nem különösebben szigorú megszorító intézkedéseket szükséges lesz jól kommunikálni, ha indokolt, többször is kimondani: azért kell most szerényebben élnünk, mert a fellendülés, a viszonylagos bőség éveiben a Főtücsök Fico csak ciripelt, nem töltötte fel az államkasszát a zord időkre, ezért most a hangyák szorgalmával kell megteremtenünk az újabb fellendülés feltételeit. És ez nem mese.