Elhunyt Papp László

Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében elhunyt Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a magyar és az egyetemes ökölvívás kiemelkedő alakja.

A halálhírt a család tudatta a távirati irodával.

Papp László a BVSC, a Bp.

Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében elhunyt Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a magyar és az egyetemes ökölvívás kiemelkedő alakja.

A halálhírt a család tudatta a távirati irodával.

Papp László a BVSC, a Bp. Bástya és a Vasas bokszolójaként közép-, majd nagyváltósúlyban versenyzett, 1946 és 1956 között hét országos bajnokságot nyert. Az 1948-as londoni ötkarikás játékokon középsúlyban, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben nagyváltósúlyban diadalmaskodott. Ő volt az első ökölvívó az újkori olimpiák történetében, aki három aranyérmet szerzett!

Profiként 1957-től 29 találkozót vívott, ebből huszonhetet megnyert, kettő döntetlennel zárult, azaz veretlen maradt. A hivatásosok között Európa-bajnoki címet is szerzett. Örök fájdalma maradt, hogy a kommunista sportvezetés nem engedte a profi világbajnoki címért ringbe szállni.

Visszavonulása után edzőként tevékenykedett, a válogatott szövetségi kapitányaként is számos siker fűződik nevéhez. Olyan kiváló bokszolókat nevelt, mint Gedó György, Badari Tibor, Kajdi János, Orbán László.

1982-ben NOB Érdemrenddel tüntették ki, 1989-ben megkapta a Boksz Világtanács (WBC) kitüntetését, mint a "világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívója". 1991-től a magyar Hallhatatlanok Klubjának a tagja, 1993-ban Nemzetközi Fair Play-díjat kapott. Két éve, 75. születésnapján Millenniumi Ezüst Emlékérmet vehetett át Mádl Ferenc köztársasági elnöktől. 2001-ben beválasztották a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába. 2001-ben a MOB védnökségével a Nemzeti Sport által rendezett szavazáson a XX. század harmadik legjobb magyar férfi sportolójává választották. 2001 novemberében Budapest díszolgára lett.

Életéről film készült "Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni" címmel, szerepelt a Nehéz kesztyűk című filmben is.

Az utóbbi években sokat betegeskedett, ezért a MOB júliusban felgyógyulása érdekében különleges multifunkcionális ágy beszerzésére adott támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?