Elhallgattatva! Népszabadság Berlintől Londonig és a tengeren túl

A Népszabadság kiadásának felfüggesztésével az egész eu-rópai sajtó foglalkozott, ame-rikai lapok is felfigyeltek rá.A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német lap Elhallgattatva című írásában kiemelte, hogy a lap nagyon hirtelen bezárásával az egyik utolsó kormánykritikus hang

A Népszabadság kiadásának felfüggesztésével az egész eu-rópai sajtó foglalkozott, ame-rikai lapok is felfigyeltek rá.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német lap Elhallgattatva című írásában kiemelte, hogy a lap nagyon hirtelen bezárásával az egyik utolsó kormánykritikus hang némul el Magyarországon, és sok minden utal puccsra. A kiadóvállalat közleményével kapcsolatban megjegyezte, hogy a társaság által ismertetett tényeket senki sem vitatja. „A probléma a közleménnyel: mindez nem lehet új információ a társaság számára, mégis átvette a Népszabadságot a svájci Ringiertől, arra pedig végképp nincs elfogadható magyarázat, hogy miért kellett ennyire puccsszerűen eljárni.” Hozzátette: a történtek alapján felmerül a kérdés, vajon az-e a cél, hogy eltűnjék a nyilvánosságból egy újabb kellemetlen hang, vagy esetleg csatlakozzék az Orbán Viktort dicsőítők kórusához.

Egyebek mellett a TV2 tulajdonosi szerkezetében végbement átalakulásokat és a reklámadó körüli fejleményeket ismertetve a lap kiemelte: persze a képhez az is hozzátartozik, hogy 2010-ig baloldali és liberális újságírók voltak meghatározóak a médiában, és Orbán korábbi vereségeit ennek tulajdonítják a táborában, így a kormányfő a 2010-es elsöprő győzelme után egyik első lépéseként átalakította a közszolgálati médiát.

A Financial Times című londoni gazdasági napilap írása megállapítja, hogy a legkeresettebb minőségi magyar lap nyomtatott és online változatának felfüggesztése olyan időszakban történt, amikor már folyik a médiaterep átrendezése a 2018-ban esedékes választások közeledtével. A szerző szerint a fejlemény aggályokat vet fel a magyarországi sajtó sokszínűségének további eróziójával kapcsolatban.

A Népszabadság felfüggesztéséről szóló bejelentés előtt is voltak már félelmek a médiára, a bíróságokra és a civil társadalmi szervezetekre nehezedő kormányzati nyomás miatt Közép- és Kelet-Európa országaiban, köztük a közeli Lengyelországban is – áll a Financial Times írásában.

A tudósító megemlíti, hogy a Népszabadság kiadója szerint a lap olvasottsága tíz év alatt 74 százalékkal csökkent, és a lap 5 milliárd forint veszteséget halmozott fel. Más médiacsoportokat robusztus állami irányítású, közpénzből finanszírozott hirdetési bevételek védenek.

A BBC közszolgálati médiatársaság online hírportálján megjelent írás szerint újságírók és az ellenzék kormányzati nyomásnak tulajdonítja a Népszabadság felfüggesztését. Megjegyzi: a lap felfüggesztése csak pár nappal azután történt, hogy Rogán Antal kabinetminiszter és Matolcsy György jegybankelnök korrupciós ügyeiről jelentek meg tényfeltáró cikkek a lapban.

Eltűnik Magyarország legnagyobb ellenzéki újságja – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A cikk emlékeztet arra, hogy a lap mindig kritikus volt az Orbán-kormánnyal. A német Der Spiegel is emlékeztet, hogy a Népszabadság az utóbbi hónapokban azzal keltett feltűnést, hogy megírta az Orbán-kormány tagjaihoz és üzleti holdudvarához kapcsolódó botrányokat. A Die Presse szerint már egy ideje Orbán Viktor látókörébe került a lap.

A The New York Times azt emeli ki: minden magyar ellenzéki párt azzal vádolja a kormányt, hogy dominanciáját az egész sajtóra ki akarja terjeszteni. Rámutat, hogy még a Jobbik is védi a lapot, és Orbán Viktor megalomániájának nevezi a történteket, mert a Fidesz egyetlen célja, hogy száz százalékban kontrollálja a médiát. Az amerikai lap emlékeztet arra, hogy az elmúlt években a nyomtatott és a netes média, illetve a rádiók és tévék nagy része került a kormányzat ellenőrzése alá, és lett észrevehetően kormánypárti hangvételű.

Hasonló tartalmú beszámolókat közölt a brit The Daily Telegraph, a svájci Neue Zürcher Zeitung, a francia Le Figaro, a német Süddeutsche Zeitung, a Die Zeit, a Der Spiegel, az osztrák Die Presse, a Der Standard, a Kurier és a Neue Kronen Zeitung is. (444, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?