Elévülhetetlen érdemek

Az elmúlt rendszer minden abszurditása itt kísért a Kiss László-sztoriban, akinek edzői karrierjébe eddig nem rondított bele az a tény, hogy 21 évesen csoportos nemi erőszakért 3 év szabadságvesztésre ítélték (amiből végül 20 hónapot ült le). A vádirat szerint tevékenyen részt vett az elkövetésben, lefogta a fiatal lányt, mialatt két társa erőszakolta, majd maga is ráfordult Zsuzsannára, aki akkorra már félájult volt, és akinek végül száz forintot ajánlott fel a három úszófiú a hallgatásáért. Kiss László edzőként elképesztő karriert futott be, versenyzői jó néhány érmet szereztek Magyarországnak, amely hálás is volt neki. Több magas állami kitüntetést kapott. Ezek odaítélésének egyik feltétele a büntetlen előélet, és mivel Kiss László aktáiban nem szerepelt ez az ügy, átvehette az elismeréseket, és át is vette, szemrebbenés nélkül. A botrány a héten robbant ki. A magyar úszók szövetségi kapitánya kedden még azt nyilatkozta, sosem hallgatta el a történteket, és nem érti, miért kellene 55 év után magyarázkodnia emiatt. Két napra rá viszont arról beszélt, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték el olyasmiért, amit nem követett el. Késő délután pedig lemondott. Nézzük a tényeket. Kiss László, akit 1961-ben a válogatott edzése után vittek el a rendőrök, két évvel később már edzősködhetett, azaz fürdőruhás fiatal lányokkal dolgozott nap mint nap. A Zsuzsannával történtekről közvetlen munkatársai is csak annyit tudtak, hogy nagyon régen volt valami „nőügye”. Vannak bűnök, amelyek jogilag ugyan elévülnek, erkölcsi szempontból azonban soha. Én a magam részéről a gyilkossággal egyenértékűnek tartom a nemi erőszakot. Aki ilyet tesz, az (erkölcsileg) soha többé nem lehet feddhetetlen. Még akkor sem, ha akár tíz olimpiai aranyérmet edzősködik össze az országának. (Vajon hány érem vált ki egy ekkora bűnt? Létezik erre valami mérce?) Egyesek már politikai összeesküvésről cikkeznek, azt állítják, hogy „valakik” tönkre akarják tenni a Magyar Úszószövetséget a vizesvébé előtt, hogy a kormány be akarja kebelezni azt a sportágat is, amelyen eddig nem talált fogást. Hogy a Kisst védő Gyárfás Tamás skalpja is kell nekik. Én viszont inkább elképzelem, ahogy a megerőszakolt lány 26 évvel később ott ül a tévé előtt, és nézi, ahogy Egerszegi Krisztina feláll a dobogó legmagasabb fokára, és megszólal a magyar himnusz. Zsuzsanna a meghatottság könnyeit törölgeti, és megbocsát Kiss Lászlónak, akinek nevét Vitray Tamás szinte eksztázisban zengi. És másnap a munkahelyén mindenkinek elmeséli, hogy ő ismeri azt az edzőt, aki aranyat szerzett a nemzetnek, bizony, nagyon közelről ismeri, bár volt idő, amikor le akarta vágni a péniszét és el akarta törni a karját. Mindenki követ el hibákat, senki sem tökéletes, de az aranyérem az mégiscsak aranyérem. És Zsuzsanna lélekben megköszöni Lászlónak az érmet, és arra gondol, hogy milyen csodálatos érzés magyarnak lenni...