Újabb négy ember halt bele a hőségbe az erdélyi Kovászna megyében és ezzel 27-re emelkedett a július eleje óta tartó hőhullám halálos áldozatainak száma Romániában. A kovásznai mentőszolgálat közlése szerint a négy ember szíve felmondta a szolgálatot a nagy forróság okozta megterhelés miatt.
Életveszélyes hőség Romániában
Újabb négy ember halt bele a hőségbe az erdélyi Kovászna megyében és ezzel 27-re emelkedett a július eleje óta tartó hőhullám halálos áldozatainak száma Romániában. A kovásznai mentőszolgálat közlése szerint a négy ember szíve felmondta a szolgálatot a nagy forróság okozta megterhelés miatt. Helyenként 38 fokot is eléri a hőmérséklet Romániában. A hét végén további négy embert, köztük egy háromtagú családot csapott agyon a villám, és ezzel 15-re nőtt a villámcsapások halálos áldozatainak száma a viharokkal járó kánikula júliusi kezdete óta. A Naszódbeszterce megyei Zágra közelében egy földműves házaspárt és 14 éves kislányukat érte halálos villámcsapás. A három ember elszenesedett holttestét egy fa alatt találták meg a szomszédok, akiket aggasztott, hogy a család már két napja nem tért vissza a földjéről. A Szeben megyei Nagyselyken egy birkapásztort ütött agyon a villám vasárnap, szintén egy fa alatt. A heves nyári viharok és jégesők komoly anyagi károkat is okoztak szerte Romániában az elmúlt napokban. A román meteorológiai szolgálat a korábbinál is hevesebb zivatarokat jósolt erre a hétre, a környezetvédelmi minisztérium pedig a kiadós esőzések okozta árvizek veszélyére figyelmeztette a lakosságot a megyék többségében. Az özönvízszerű esőzések eddig 50 ezer hektáron tették tönkre a termést Romániában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.