Élesedik az orosz olajembargó

koolaj k

A Nyugat és Oroszország közötti szankciós adok-kapok már jó néhány hónapja zajlik, de most értünk el ahhoz a pillanathoz, amikor az Oroszország ellen kivetett gazdasági szankciók igazán elérik a kőolajat, melynek exportja fontos szerepet játszik az orosz exportbevételekben.

A hét elején két olyan intézkedés is életbe lépett, melynek az a célja, hogy Oroszország helyzetét a lehető legjobban nehezítse a kőolaj világpiacán, ezzel is csökkentve a putyini rezsim exportbevételeit. Ez eddig nem nagyon sikerült, Oroszország még októberben is átlagosan 7,7 millió hordónyi nyersolajat tudott naponta exportálni.

Hétfői kezdettel azonban az Európai Unió szinte teljesen felhagy(ott) az orosz kőolaj vásárlásával, életbe lépett ugyanis a tartályhajóval szállított orosz olaj behozatalának tilalma. Mivel az uniós behozatal döntő része éppen így jutott el az unió tagállamaiba, ez reálisan az orosz kőolajimport több mint 90 százalékos csökkenését eredményezi majd. Orosz nyersolaj ezentúl az unióba már csak a Barátság kőolajvezetéken keresztül jut el, de a Közép-Európába tartó szállítmányok is csak korlátozott időre kaptak kivételt az orosz olajembargó alól. Február végétől az uniós embargó a már feldolgozott kőolajtermékekre is kiterjed majd, ami elsősorban az orosz dízelolajat jelenti. Ez Oroszország számára várhatóan nagyobb gondot fog okozni, a dízelolajat ugyanis nem lesz olyan könnyű átirányítani a kínai és az indiai piarca, mint a nyersolajat.

A G7-es országok köré szerveződő koalíció az uniós orosz kőolajembargóval párhuzamosan egy ársapkát is bevezetett az orosz nyersolaj tengeri kereskedelmére harmadik országokkal szemben. Ezt az ársapkát a részt vevő országok hordónként 60 amerikai dollárban szabták meg, és az olajár esetleges csökkenése esetében készek ezt mindig 5 százalékkal a világpiaci ár alatt tartani. Ez reálisan azt jelenti, hogy az Európai Unióban székelő vállalatoknak tilos lesz biztosítási és hajózási szolgáltatásokat nyújtani az orosz olajexporthoz, ha ennek ára meghaladja a felső határként megszabott 60 dollárt. Mivel ezek a vállalatok fontos szerepet játszanak a nemzetközi olajkereskedelem szállítási és pénzügyi logisztikájának lebonyolításában, Oroszország nehezebben fogja tudni eljuttatni nyersolaját azokba az országokba, melyek hajlandóak lennének ezért magasabb árat is fizetni.

A hordónkénti 60 dolláros ársapka akár nagylelkűnek is tűnhet a Nyugat részéről, aminek az oka abban kereshető, hogy az USA és az EU ugyan nehezíteni szeretnék az orosz kőolajexportot, de közben nem szeretnék felborítani a nemzetközi kőolajpiac törékeny egyensúlyát. Ha ugyanis az orosz nyersolaj komolyabb része eltűnne a világpiacról, akkor ez a kőolaj világpiaci árának növekedéséhez vezetne, amire a már így is magas inflációval küszködő nyugati országoknak egyáltalán nincs szükségük. Az orosz nyersolaj szállítása azonban mindenképpen megdrágul majd, ami jelentősen csökkentheti Oroszország egy hordóra eső nyereségét.

Oroszország már jelezte, hogy azoknak az országoknak, amelyek részt vesznek az ársapka-mechanizmusban, nem ad el a jövőben kőolajat. Ez nagyrészt üres fenyegetés, ugyanis ezek az országok már most sem vásárolnak orosz kőolajat. Azt viszont még az orosz kormányszóvivőnek is el kellett ismernie, hogy ez ideiglenesen az orosz kőolajexport csökkenéséhez vezet majd. Mindig akadnak azonban olyan országok, melyek hajlandóak az orosz nyersolajat nagy mennyiségben felvásárolni, főleg, ha ezt kedvezményes áron kapják. Oroszország kőolajbevételeit teljesen lecsökkenteni ezért lehetetlen, de a legutóbbi lépésekkel az USA és az EU szorosabbra vonták a kőolajembargó hurkát Oroszország körül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?