Éles menet a szemünk előtt

Amikor lassan négy éve egy orosz légvédelmi rakétával lelőtték a maláj utasszállító repülőgépet, nem sejtettük rögtön, hogy az első igazán nagy és rögtönzött dezinformációs kampány közepébe csöppentünk. Most mindez a Szkripal-üggyel kapcsolatban hasonló logika szerint zajlik, így működés közben figyelhetjük, hogyan csűri-csavarja a dolgokat a Kreml.
A brit kisvárosban harci idegméreggel megfertőzött orosz exkém állapota továbbra is válságos. A médiában eközben durva csata kezdődött, ugyanis az orosz Russia Today, a SputnikNews stb. mellett az orosz politikai szereplők is előálltak különböző, néha egymásnak is ellentmondó magyarázatokkal és persze számonkérésekkel.
Maga Putyin elnök utalt arra, hogy a Novicsok típusú ideggázkészleteket Oroszországban megsemmisítették, más minisztériumban tagadták a létezését, vagy az egészet még a szovjet időkre kenték. Holott 1991–92-ben, amikor az egyik vegyésznek köszönhetően végül napvilágra került a Novicsok létezésre, egyáltalán nem volt szó a megsemmisítéséről, ahogy a Kreml általában nem igyekszik semmi ilyesmit felszámolni, legyen szó vegyi vagy nukleáris fegyverekről. Az oroszokkal szembeni későbbi vád éppen az volt, hogy még a szovjet vegyifegyver-laboratóriumok leszerelésére kapott amerikai (!) támogatást is fejlesztésre és kutatásra fordították.
 

Ezen túlmenően Moszkva igyekezett úgy beállítani a Szkripal-ügyet, mintha az pontosan a brit kormány érdekeit szolgálná. Lavrov külügyminiszter utalt arra egy sajtótájékoztatón, hogy a brexit miatt „még jól is jön”, ha London frontot nyithat az oroszokkal szemben. Ezután az SVR, az orosz külföldi felderítő szolgálat adott ki egy nyilatkozatot, hogy csakis a Nyugat érdeke lehetett a Szkripal elleni gyilkossági kísérlet. Egyre többször hallani ezt. Nos, a brit kormány nagyjából az utolsó, akinek ez lenne az érdeke, hiszen egyrészt számos brit cég rendelkezik továbbra is orosz piaci részesedéssel (mint a British Patrol), továbbá az uniós kilépés miatt a londoni ingatlanpiacra várják az orosz befektetőket. Üzleti szempontból eddig is nagyon erős volt az EU oroszellenes szankciónak brit ellenzése, csakhogy ezt nehéz abban az országban hirdetni, ahol már 2006-ban megmérgeztek plutóniumos teával egy volt KGB-ügynököt, Alekszandr Litvinyenkót. Mellesleg azt a gyilkosságot sem igyekeztek a britek látványosan megtorolni. Csakhogy azóta az oroszok számos szövetségesünk parlament informatikai rendszerébe törtek be, rendre megsértik a brit légteret, globális csapásmérőkkel fenyegetnek.

Az euroatlanti térség éveken át stratégiai partnerként tekintett Moszkvára, az ukrán háború kitöréséig. A G7-ből G8 lett, Oroszországot is felvették az elit klubba, Putyin mégsem ezt a konszenzusos nyugati utat választotta, hanem a maga konfrontatív módján kívánt érvényesülni. Sok NATO-szövetségesünk már régen kiboríthatta volna a bilit az oroszok miatt, csakhogy kerültük az eszkalációt. Moszkva viszont pont azért ment előre a provokációkkal, mert a jelenlegi helyzetet tudja a legjobban kihasználni: egy ilyen látványos esettel tovább mélyítheti a törésvonalat, és saját magát a Nyugat áldozataként tüntetheti fel. Éppen ez volt a cél: azzal kezdődhessen a konfliktus, hogy ők „csak” visszaütnek. Ezzel legitimálják a maguk ellenségeskedését, mesterségesen megteremtett forgatókönyv szerint. Láthatólag az egész orosz kormányzati kommunikáció rákészült erre a startpozícióra.
Mindehhez újra fel tudták használni Miloš Zeman cseh elnököt, aki elejtette, hogy akár Csehországból is származhatott a Novicsok méreg. Ennél persze sokkal „nagyvonalúbb” dezinformációk is napvilágot láttak: kezdve onnan, hogy egy brit laboratóriumból „figyelmetlenség miatt” kerülhetett ki a méreg, egészen addig, hogy az oroszok béketeremtő szerepét akarják aláásni az egésszel a szíriai fronton. Az orosz Pravda még arra is dobott egy verziót, hogy maga Szkripal volt vegyifegyver-kereskedő. A karikatúra kategóriába tartoznak az ennél is messzebb menő magyarázatok: Theresa May mintha maga találta volna fel a Novicsokot (az orosz köztévé riportja), sőt, előkerült egy sztori, hogy már Rettegett Ivánt is a britek ölték meg. Ha ez nem lenne elég, ugyanezek a storyline-ok CIA-verzióban is felbukkantak más orosz hírcsatornákon – nyilván ezzel önmaguknak is ellentmondva.

A dezinformáció tehát nem más, mint az ellenfél elbizonytalanítása: ne higgyünk saját szövetségesünknek, a briteknek; ne higgyünk a saját médiánknak: vele szemben a dezinformációs felületek száz más dolgot állítanak; ne legyen megkülönböztethető a valós narratíva az összes többi, információs zajnak szánt narratívától.

Az információs háború tehát a szemünk előtt zajlik, Twitter-robotokkal és orosz köztisztviselőkkel. Érdemes tanulni az esetből, olvasóként is.