Eladósodva: csúcstartók lettünk

A jegybank novemberi pénzügyi stabilitási jelentése szerint a hazai háztartások adósságállománya idén júniusban elérte a bruttó hazai termék (GDP) 38 százalékát, ez régiós csúcs. Ráadásul ez egy nagyon gyors tempójú növekedés végeredménye. A GDP-arányos lakossági eladósodottság a válság előtt, 2008 közepén 19% volt, vagyis azóta – 9 év alatt – GDP-arányosan is megduplázódott. Abszolút értékben a növekedés nyilván még gyorsabb, és egyelőre nem látszanak a jelentős lefékeződés jelei.

A jegybanki jelentés – amelyben sűrűn ragozzák a „rizikó” kifejezést – arra is felhívja a figyelmet, hogy Szlovákia az egész Európai Unió egyetlen tagországa, amelyben 2005 óta megszakítás nélkül nőtt a lakosság adósságállománya, sőt a növekedés tempója már évek óta nálunk a leggyorsabb az eurózónában és a régióban is.

Hogy fogalmat kapjunk a helyzetről, íme, néhány adat: idén szeptemberig éves szinten csaknem hárommilliárd euróval nőtt a háztartási lakáshitelek állománya, a fogyasztási hiteleké pedig csaknem 600 millióval. A lakossági hitelállomány 13,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Semmi új, mondhatnák a szakértők, az éves hitelállomány növekedése már hosszú ideje két számjegyű.

Az ilyen lakossági eladósodás mellett az államnak gyors tempóban kellene leépítenie adósságát, hogy ellensúlyozza a háztartások hitelmámorát. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy a Fico-kormányok sorozatosan tologatják a nullszaldós államháztartás elérését (jelenleg 2020 a céldátum), és így az államadósság csak lassan csökken (és kizárólag GDP-arányosan, abszolút mértékben viszont tovább nő). 2008-ban Szlovákiát 28,5% államadóssági és 19% lakossági hitelállománnyal érte el a válság. Fennáll a veszély, hogy a válság következő köre csaknem kétszer ekkora adósságszint mellett csap le (az államadósság a GDP 51,8%-a volt 2016 végén). Az államnak így nem sok tere lenne fiskális ellensúlyozásra a közkiadások megemelésével. Az eladósodott háztartások és velük együtt a bankrendszer pedig komoly problémákkal néznének szembe.

Most, amikor lassan a karácsonyfát is hitelre veszik, nem ártana emlékeztetni néhány alapdologra. A történelmileg rekord alacsony kamatok a jövőben megugorhatnak, ezzel emelkednek a hitelek törlesztőrészletei. Az ingatlanok értéke nem nő örökké, ha visszaesik, az adós háztartások és a hitelező bankok is komoly veszteségek elé nézhetnek (minimum ennyit tanulni kellett volna az előző válságból). Az állam elkezdhetne felelősen gazdálkodni, és sürgősen legalább a nullszaldós államháztartást elérhetné – ez már most meglenne, ha nem emelnék meg évek óta újra és újra a költségvetési kiadásokat az eredeti tervekhez képest. Persze, mindez inkább illúzió, a szereplők (egyszerű emberek, bankárok, döntéshozó politikusok) általában a történelmi tapasztalatok szerint nem megelőzni igyekeznek a válságokat, hanem felelőtlenül, semmit sem tanulva az előzőekből, mindig beleszaladnak a következőbe.

Emellett a gyakorlatban láthatjuk az Európai Központi Bank (meg általában minden modern jegybank) válságellenes, gazdaságélénkítő politikájának következményeit. Miközben az eurózóna néhány gazdasága még alig-alig lábalt ki a válságból, számos országban már sikerült túlfűteni a növekedést. Például Szlovákiában újra pörög az ingatlanpiac, az ingatlanárak elérték a válság előtti szintet, Pozsonyban már fölötte járnak, csak közben megduplázódott a lakossági hitelállomány. A politikai elit meg megint nem használta ki reformokra azt a jegybanki áldást, hogy az állam gyakorlatilag ingyen jut kölcsönökhöz (az államkötvények minimális kamattal adhatók el). Szóval, a korábbi buborék kidurranását a jegybankok már megint úgy orvosolták, hogy fújtak egy másikat, egy még nagyobbat, a többi szereplő meg megint kollektív amnéziában örül ennek a lufinak.