Egyszerű szavak

Szürke hétköznapi reggel, acélszínű októberi égbolt alatt. A trolin közömbös, zárkózott utasok. De hát mitől is lenne felemelő a trolin, a buszon, a villamoson zötykölődni? Különösen mostanában, amikor a közlekedési dugók miatt csak lassan araszolva juthatunk el oda, ahová éppen igyekszünk. Nem messze tőlem egy férfi és egy nő köszön egymásnak, beszédbe elegyednek. Ebben sincs semmi meglepő, hiszen ha ismerősök, akkor az lenne kínosabb, ha szótlanul állnának egymás mellett. Párbeszédükből egykettőre kiderül: munkatársak. ĺgy a társalgás témája is a munka, a munkahely körül forog. Jobban mondva, a kollégáikról beszélgetnek. Arról, mennyire kár, hogy X hamarosan megválik a cégtől, és milyen kár, mert nagyon jó volt vele együtt dolgozni, értette a munkáját, megtalálták vele a közös hangot, és mindketten úgy vélték, X is nehéz szívvel hagyja ott őket, de bizonyára most olyan helyre van szüksége, ahol valamivel több lesz a szabad ideje, hiszen hamarosan megszületik a kisbabájuk, és több időt szeretne a családdal tölteni. Szóba került Y is, aki az utóbbi időben valahogy szomorú, mert nem sikerült olyan jól a hónapja, mint az előző, a cégben pedig nem fix fizetésért dolgoznak, hanem teljesítmény szerint fizetik őket. Biztosan nehezen viseli, állapították meg, mert egyedülálló nőként két gyereket nevel. De a nyári hónapok a munka szempontjából gyengébbek, lesz ez még jobb, ha nem adja fel. A két ember nem mondott semmi egetrengetőt, akaratlanul kihallgatott beszélgetésük azonban nem ment ki a fejemből. Mert nemcsak X-ről meg Y-ról szólt, hanem arról is, hogy figyelnek egymásra, megbecsülik a másik ember munkáját, azonosulni tudnak a gondjaival. Egyszerű szavak. De sokat tudnak. Valahogy másként indult tőlük a nap. Gyakrabban kellene használni az ilyen szavakat. Ránk férne. Most talán jobban, mint bármikor ezelőtt.