Egy kormányfő eszközei

Nem tévedhetünk nagyot, ha Iveta Radičovára hadsereg nélküli tábornokként tekintünk, akinek a mozgástere addig terjed, ameddig elsősorban Mikuláš Dzurinda, másodsorban koalíciós partnerei engedik.

Az, hogy Radičová pozíciója nem rokonítható elődeiével, már a Hayek Consulting körüli botrány idején nyilvánvalóvá vált. Nem tudott rendet tenni Juraj Miškov (SaS) gazdasági miniszterrel sem, aki határozott utasítása ellenére sem számolta fel a Kis- és Középvállalkozásokat Támogató Nemzeti Ügynökséget. Bár a választási kampány során elutasították a további privatizációt, most mégis magánosítanák a vasúti teherszállítást, a Slovak Telekomot, és a távhőszolgáltatókat, melyek kérdésében a kormányfő kínos visszakozásra kényszerült. Azt sem sikerült elérnie, hogy az állami intézmények vezető pozícióit ne pártjelöltekkel, hanem pályázati úton töltsék be. Most meg itt van ez a Mikulčík-ügy. Éppen annak leírására készültünk, hogy Iveta Radičová hatalma legfeljebb a kormányhivatal kovácsoltvas kerítéséig terjed, amikor a déli hírekben bemondták, hogy Miroslav Mikulčík, az Adóigazgatóság vezérigazgatója „önként” távozik tisztségéből.

Mikulčík távozását Radičová tárgyalta meg a kormányülés idején. Azt e sorok írásakor nem lehet tudni, mivel vette/kényszerítette őt rá a lemondásra. Azok után, hogy az SDKÚ vezetése kedden a pártszékházban felmosott Radičovával, majd Mikuláš Dzurinda rezzenéstelen arccal kijelentette, a párt megtartotta a miniszterelnökét, belekényszerítve őt a kínos színjátékba, hogy az épületbérlet ügyét az Állami Számvevőszékre hagyják, ez volt az egyetlen lépés, mellyel (többször) sárba tiport kormányfői tekintélyét úgy-ahogy helyreállíthatta. Jól nézne ki az államigazgatás, ha egy miniszterelnök egy állami hivatalnok menesztését sem tudná elérni. Az az érvelés, hogy személyi kérdésekben az egyes tárcákon belül a miniszter az illetékes, munkajogi szempontból kétségkívül igaz, a miniszter, és a miniszterelnök azonban nem egyenrangú partnerek a kormányban.

Iveta Radičová most megnyert egy csatát. Ezzel azonban a párton és a kormányon belüli kompetenciaproblémák nem oldódtak meg. Továbbra sem állíthatjuk azt, hogy Radičovának van kormánya, inkább azt, hogy van itt egy kormány, amelynek van egy Radičovája. A jelenlegi koalíció egyik legerősebb összetartó eleme a Smer visszatérésétől való (jogos) félelem. Kérdés azonban, át lehet-e csikorogni úgy egy kormányzati cikluson, hogy a miniszterelnök egyetlen érdekérvényesítő eszköze a távozásával, így a kormány bukásával, azaz az őt szorongató autoriter férfiak hatalomból való kiesésével történő fenyegetés.