Egy kőbe vésett szerelemről

Az esetet egy másik turista levideózta, aztán megmutatta a felvételt a Colosseum őreinek, akik állítólag nem igazán érdeklődtek iránta. Ezért feltette a videót a netre, ez alapján nyomozta ki az olasz rendőrség a rongáló kilétét.

A fiatal gerlepár addigra már elhagyta Olaszországot, és egyelőre nem tudni, kiadja-e Nagy-Britannia az elkövetőt, hogy bíróság elé álljon Olaszországban. Ha igen, akkor vandalizmusért 15 ezer dolláros pénzbüntetésre és öt év börtönre is ítélhetik. A nevét nem hozták nyilvánosságra, de a keresztneve persze ismert, az utókornak szánt felirat ugyanis így szól: „Ivan+Haley 23”.

Az olasz kulturális miniszter felháborodott, civilizálatlan, abszurd viselkedésről beszélt, kijelentette, hogy ha az ügy bíróság elé kerül, a tárca lesz a felperes, és reméli, hogy az igazságszolgáltatás szigorúan alkalmazni fogja a törvényt.

Több szempontból elgondolkodtató az eset. Az emberben mindig is ott munkált a vágy, hogy kifejezze érzéseit, illetve nyomot hagyjon a világban – képletesen vagy szó szerint. Nem kell visszamennünk egészen a barlangrajzokig, sőt maradhatunk a Colosseumnál is: az épület egy része 217-ben leégett, és a falakat helyreállító ókori munkások vörös festékkel hagyták hátra nemcsak a neveiket, hanem a munka közben felmerülő gondolataikat is. A travertin mészkőből emelt falakat nemrég restaurálták, előkerültek ezek a feliratok, amelyeket alig pár hete lehet megtekinteni a harmadik emeleten, ahová június óta már lift viszi fel a turistákat. Nos, a magam részéről rongálásnak tartom ezt az üvegliftet is, pedig én sem szeretek lépcsőzni. Bármilyen óvatosan, körültekintően építették is, beleavatkoztak az ókori műemlék struktúrájába, megváltoztattak valamit, ami kétezer éve változatlan volt, és egy teljesen abszurd tervet valósítottak meg azzal az indoklással, hogy a mozgássérültek, illetve az idősebb turisták jogait tartják szem előtt. (Ilyen alapon a hegycsúcsokra is építhetnének mozgólépcsőt). Másfelől nézve meglehetősen ijesztő látlelet a társadalomról, hogy valaki nem tudatosítja tetteinek súlyát. Ivan például belemosolyog a kamerába azon a bizonyos videón, láthatóan nincs tisztában vele, hogy mit tett. Hiszen az emberek mindenhová firkálgatnak, kommentelnek a közösségi oldalakon, szelfiznek, igyekeznek folyamatosan jelen lenni. Számukra a Colosseum értéke, múltja, történelmi jelentősége ehhez képest másodlagos. Civilizáltak ugyan, de ha önkifejezésről van szó, nem ismernek határokat. Ezzel kompenzálják jelentéktelenségünket, mondanák a pszichológusok, és talán tényleg meg is szólalnak a sajtóban az eset kapcsán, hiszen nekik is jó, ha látszanak, ha jelen vannak. Ahogy az olasz kulturális miniszter népszerűségének is jót tesz a publicitás...