Egy kis adrenalin

A filmesek már annyi mindent kitaláltak helyettük, hogy elég csak bekapcsolni a tévét. Ez a film ugyanis csaknem húszéves, és olyan módon történnek benne a gaz cselekmények, amilyen módon sok évvel később a valóságban is megtörténtek. Persze ebben a régi filmben az egész csak olyan könnyen borzongató, épp csak hogy csorduljon már bele egy kis adrenalin az eltunyult véráramunkba. A testőrök öltönyben, nyakkendőben géppuskáznak, a nyomozók is elegánsan, kiskosztümben és tűsarkúban mennek ki a feltehetőleg vértől tocsogó helyszínre, mintegy lazán jelezve, hogy ez tök normális dolog. Bár a rendszeres tévézők állítása szerint a mai filmekben már mindent látunk, vért, húscafatokat, hadd szokjon hozzá a néző a durvaságokhoz. A néző, aki nem ritkán kiskorú, csipszropogtatás közben a szüleivel együtt szemléli a brutalitás fokozódó megnyilvánulásait. Mint a szomszédasszonyom kilencéves unokája. Hiába kéri a fiát, menyét, hogy ne engedjék ezt a gyereknek, csak nevetnek. „Te túlságosan finom lelkű vagy, anyu”, mondja neki a fia, „ez a valóság, s a valóság erőszakos!” És megint nevet.

Nem. Mi nem tudjuk, milyen a valóság. Csak az tudja, aki maga megtapasztalta. Eszembe jut Ľuboš Kostelný szlovák színész esete, aki a moszkvai repülőtéren élt át egy terrortámadást. Nemrég azt nyilatkozta, hogy akinek nem volt ilyenben része, az inkább hallgasson. Neki azóta teljesen megváltozott a világképe, nincs is kedve utazni, otthon érzi magát a legjobban. Vagy az ismerősöm, akinek a lánya Párizsban tartózkodott az ottani terrortámadás idején, s ő a félelemtől dermedten várta, hogy vajon fog-e jelentkezni. Szerencsére nem történt baja. Vagy a nem terrorista, de egyéb erőszakos valóságok, például egy ismerősöm esete, akinek idehaza, egy lakótelepi lépcsőházban lőtték le a születésnapi ünnepségről távozó férjét, s ő ott állt a tetem fölött. Vagy a szülőké, akiknek megölik az újságíró, régész, informatikus vagy bármilyen más foglalkozású gyerekét Párizsban, Máltán, Pozsonyban vagy Nagymácsédon. S persze el ne felejtsem, a háborús öldöklések. Szerte a világon.

Nem. Mi nem tudjuk, milyen igazából az erőszak, de az biztos, hogy sokkal rosszabb, mint a filmekben. Nem tudjuk, milyen az, amikor emberek egymást ölik.

És lélekgyilkos is akad, épp elég. Például az említett apa. Ha valóban ismerné a valóságot, még a filmbeli erőszaknak sem tenné ki fiacskája érzékeny gyermeki lelkét. S legfőképp: elmenne a kedve a nevetéstől.