Egy faliújság vége

<p>Marián Janušek és Igor Štefanov elítélése a hét híre. Még akkor is, ha érezzük: nem a valódi tetteseket csípték nyakon.&nbsp;</p>

Bevezetőként annyit, hogy a faliújságtenderként elhíresült lenyúlási manőver akkora botrány, mint Brünn városa (szemfülesek tudják, kit idézünk), s már réges-rég ülnie kellene miatta néhány embernek. 

Első látásra nyilvánvaló volt ugyanis, hogy mire megy ki a játék: a minisztérium folyosóján meghirdetett milliós pályázatot egy, a minisztert delegáló SNS-hez közeli cég nyerte meg. 2007-et írunk ekkor, s a miniszterelnököt – nem fogják kitalálni – Robert Ficónak hívják. Ugyanez a Robert Fico még 2009-ben is, amikor az ügyben elkezdődik a büntetőjogi eljárás, a következőképpen vélekedik: „A szlovák kormánynak meggyőződése, hogy az építésügyi és régiófejlesztési miniszter semmiféle törvénysértést nem követett el.” S persze az ellenzéket s a médiát vádolja kormány- és szlovákellenességgel, amiért felelősségre vonást követelnek. 

Igaz, azóta sok víz lefolyt a Dunán, no meg a Vágon is, s bár az SNS újra hatalmon van, Zsolna kiesett a politikai térképről. Ebből kifolyólag Slota emberei ma már nem élveznek politikai védettséget. Tehát feláldozhatók egy kirakatperben, amelyre aztán bőszen lehet majd hivatkozni, hogy lám, mi volt minisztereket is elítélünk, ha kell. 

RÁCS MÖGÉ KÜLDTÉK A MINISZTEREKET

Miközben sejtjük, hogy Janušek és Štefanov sem saját elgondolásból cselekedett, s valószínűleg nem ők voltak a tranzakció fő haszonélvezői sem. Ez persze nem menti fel őket a felelősség alól, csak felveti a magasabb politikai felelősséget. Igaz, ezt sokkal nehezebb lenne bizonyítani. Hacsak az elítéltek – látva, hogy most már nem babra megy a játék – el nem kezdenek vallani. Arról, hogy valójában ki is bízta meg őket a faliújságozással. A két volt miniszter – persze, ha jogerős lesz az ítélet – még így is nagy fogás. Történetük talán precedensértékű s elriasztó hatású lesz minden más, faliújságolni vágyó kormánypolitikus számára. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?