Egy év kommunikáció

<p>Egy évvel ezelőtt nyerte meg a választásokat a Smer. Mit megnyerte? Majdnem mindent vitt. Hét mandátuma hiányzott és hiányzik az alkotmányos többséghez. Mégis, már a választások másnapján, vagyis pontosan egy éve (ezt ünnepeljük ma) megpróbálta a felelősséget megosztani.&nbsp;</p>

 

Mindegyik ellenzéki párt előtt eljárta a csábtáncot, mert valami balsejtelme volt a jövővel kapcsolatban. Ismerjük már annyira Robert Ficót, hogy tudhatjuk: a felelősség megosztása azt jelenti, felzabálni a kormányzótársat, mindent az ő nyakába varrni. A jelenlegi ellenzéki pártok az elmúlt pár évben egyetlen komoly, értékelhető döntést hoztak: egyik sem vállalta a baloldali populizmus legitimizálását, az olcsó, de használhatatlan megoldásokat. Merthogy az az egy év, amely mögöttünk van, egyértelműen bizonyította, hogy Ficónak is csak szavai vannak a válság megoldására. Lépései többnyire csak tovább mélyítik a gazdasági problémákat. Azokkal folytat háborút (egyelőre még nem szabadságharcot), akik éppen segíthetnének neki, konkrétabban az államnak, hogy átvészelje ezt az időszakot. A párt és a kormány saját tehetetlenségét elkendőzendő stratégiát váltott. A kommunikációs technikák kormányává vált. A párt, amely a munkanélküliség csökkentését nevezte a legfontosabb feladatának, miután a munkanélküliség tovább nőtt, a válságra fogta az egészet, noha korábban éppen a jobboldalt ekézte amiatt, mert a válsággal magyarázta az egyre több állástalant. Ha sok a munkanélküli, korábbi ígéretével ellentétben nekimegy a kisebbségeknek, akik a nemzeti érzelmek felkorbácsolására mindig jók, addig sem a munkanélküliségen gondolkodik a nemzet. Ha pedig ez a magyarázat sem elég, jön a mondatok mondata: A kormány intézkedései nem érintik az egyszerű embereket. Az egyszerű ember feltehetné a kérdést, hogy akkor kit érintenek, de nem teszi, helyette beveszi. A kormányfő szövegét. Az egészségbiztosítók államosítása is állami érdek a kormányfő szerint, nem pedig a Penta megajándékozása pár millával, és még sorolhatnánk, mert mindenki arról beszél, amiről Fico akar. Az ellenzék pedig olyan témákkal jön, amelyek ugyan fontosak, de a Smer választóit egyáltalán nem érdeklik (Gašparovič ostobaságai, Čentéš, az új elnök személye, Gorilla stb.). Fico pedig köszöni a témákat, inkább ezekről legyen szó, mint a munkanélküliekről és a gazdasági katasztrófáról. És ebben partner az ellenzéki sajtó is.  Egy év a politikában nem nagy idő, így ne temessük az ellenzéket, és ne rettegjünk a kormánypárt sunyiságától. Még bármi történhet. Csak éppen a trendek nem jók.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?