Egy Esterházy Jánost ért alaptalan vádról

Simon Attila az egyik kérdésre a következő választ adta Esterházy tevékenységével kapcsolatban:

„Az pedig, hogy segítette a zsidókat, önmagában nem mentesíti őt annak felelőssége alól, hogy a korabeli politikai elit tagjaként részese volt a rendszernek, amely a halálba küldte a szlovákiai zsidóságot.”

Simon Attila e mondatát nem lehet másként értékelni, mint azon szlovák álláspont átvételét, amely Esterházyt felelőssé teszi a szlovákiai zsidóság „halálba küldéséért”. Ezt a véleményt a leghatározottabban vissza kell utasítani, mivel a lényegét tekintve helybenhagyja a néhai politikus ellen 1947-ben lefolytatott koncepciós per halálos ítéletét, és ezzel egyúttal Esterházy János rehabilitációjának eddigi elutasítását is, ugyanis Esterházyról társadalmi pozíciója, nem pedig konkrét tettei alapján mond ítéletet. Ez az álláspont Esterházyt gyakorlatilag a Tiso-féle állam végrehajtó hatalmi ágába sorolja be – ami hamis és elfogadhatatlan állítás.

Ellenzéki volt

A szlovák bábkormány, mint ahogy ez a szóban lévő interjúban is elhangzik, saját hatáskörébe tartozóan kezelte a „zsidókérdést”, s ehhez nem volt szüksége a szlovák parlament jóváhagyására. Mindez a szlovák kormány nemzetiszocialista programjának részét képezte, amivel kapcsolatban Esterházy már 1939 áprilisában, tehát alig egy hónappal a Szlovák Állam megalakulása után kijelentette: „A nemzetiszocialista programmal semmi közösségünk nincs és nem is lesz”. Ezen álláspontján a tisói állam fennállásának végéig egy jottányit sem változtatott. E magatartásával a közismerten antifasiszta író, Fábry Zoltán szavával: „a fasizmus egyetlen ellenlábasává” vált, hisz ideológiai szembenállása önmagában is a rendszer ellenzékévé tette őt. Politikai szereplése pedig jószerével a szlovákiai magyarság érdekvédelmére korlátozódott. Ezért (és csak ezért) vállalt parlamenti képviselői szerepet is. Erre mutat rá Dušan Kováč tekintélyes szlovák történész is a Dejiny Slovenska című, magyarul is megjelent népszerű könyvében, ahol azt írja, hogy a Magyar Párt vezetője, Esterházy János „a politikai életbe érdemben nem tudott beleavatkozni”, ellentétben azzal a Franz Karmasinnal, aki a szlovákiai németek vezetőjeként igen nagy súllyal bírt. (Dejiny Slovenska, 1998, 212.o.)

Meghaladta korábbi megnyilatkozásait

Önmagában a parlamenti képviselőség még nem tette őt a rendszer tagjává, mint ahogy pl. a vele együtt képviselőséget vállaló Emil Boleslav Lukáčról, a legsztálinistább lexikon szócikke sem írta le, hogy felelős lenne a szlovákiai zsidóság halálba küldéséért. Nyomatékosan le kell tehát szögeznünk: Esterházy János nem volt tagja a szlovák végrehajtói hatalomnak, mivel nem vállalt semmilyen tisztséget a szlovák kormányban. Esterházy a törvényhozói hatalmi ág egyik tagja volt – ott viszont épp azt cselekedte, ami a Simon Attila által hivatkozott politikai elit tagjai fölé emelte őt: nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Azt a törvényt, amely a Szlovák Holocaust Intézet véleménye szerint (lásd: http://www.uzzno.sk/dsh/zakladne-pojmy – Ústavný zákon o vysťahovaní Židov) nemcsak a zsidóság deportálásáról szólt, hanem magában foglalta az összes addigi szlovákiai zsidóellenes rendelkezést, megerősítvén azok érvényességét. Ebben az összefüggésben Esterházy 1942. május 15-i kiállásával tehát meghaladta a zsidósággal kapcsolatos minden korábbi megnyilatkozását. Semmiképp sem tehető tehát felelőssé a szlovák kormány tetteiért, még annak okán sem, ha azt állítják róla, hogy tagja volt a korabeli szlovákiai politikai elitnek.

Ha átlapozzuk Simon Attila legújabb kötetét, az „Esterházy János és a szlovenszkói magyar párt” című dokumentumgyűjteményt, érdekes következtetésekre juthatunk. A kötetben közölt eredeti dokumentumok tanúságai szerint a szlovák rendőri és állambiztonsági szervek kezdetektől fogva szoros ellenőrzés alatt tartották Esterházyt, tevékenységéről, kapcsolatairól, de még elképzeléseiről is folyamatos jelentések születtek. Mozgásában korlátozták, írásait cenzúrázták, parlamenti képviselői munkájában akadályozták, s parlamenti mandátumától végül meg is fosztották, majd bíróság elé állították és elítélték. Az ellene saját pártjában szélsőjobboldali irányból szervezkedő jelentéktelen csoport feljelentése pedig Esterházy leváltása egyik fő indokául azt hozza fel, hogy „zsidókat csempész át a határon Magyarországra.” Valóban ezek lennének a korabeli szlovákiai elithez való tartozás kritériumai? És valóban ez a Simon Attila által idézett felelősség alapja?

Mielőtt ítélkeznénk

Ilyen alapon minden ellenzéki felelősségre vonható lenne azon kormány törvényeiért is, amelyek ellen ők maguk szavaztak. Mert ugyebár az ellenzék is része a (parlamentáris) rendszernek. Esterházy pedig az akkori politikai gyakorlatban ellenzéki volt, és úgy is kezelték. A szlovák kormány által 1941. szeptember 9-én kiadott ún. „zsidó kódex”, szigorú büntetést helyez kilátásba mindazon személyekkel szemben is, akik a rendelkezések életbe lépését gátolva bármilyen segítséget nyújtanak a zsidó állampolgároknak.

Mielőtt könnyelműen ítélkezünk elődeink felett, érdemes végiggondolni azt is, mennyi kockázatot rejtett minden becsületes tettük abban a becstelen világban, amely körülvette őket.

Kövesdy Károly írta egy korábbi cikkében: „Gondoljunk bele: ez az ember, aki arisztokrata volt, elegánsan kivonulhatott volna a színtérről, mondván: megtettem, ami embertől elvárható volt. Ő azonban mindent egy lapra feltéve itt maradt.”

S vannak, akik ezt róják fel bűnéül? Ezek szerint ez azt jelenti, hogy ha valaki politikai szerepet vállalt a kisebbségi magyarság érdekében, az ab ovo felelős volt a rendszerért, amelyben élt, tehát bűnös? Helyesebb lett volna eleve feladni a politikai érdekérvényesítésnek még a kísérletét is és tétlenül nézni a maradék kisebbségi magyar népcsoport felmorzsolódását?

Messze hangzó és súlyos kérdések ezek, melyekről csak megfontoltan, minden szót alaposan mérlegelve szabad nyilatkozni, mivel egy ember becsületéről van szó, egy olyan ember becsületéről, aki – mint ez az interjúban is szerepel – egy egész népcsoport sorsának és tragédiájának szimbólumává vált saját személyében.

Az Esterházy János Emlékbizottság nevében: Martényi Árpád elnök