Dollárdemokrácia

<p>Az Egyesült Államok a demokrácia bölcsője, a világ legdemokratikusabb országa, a példakép, amelyet a világ minden államának követnie kell &ndash; hangzik a hivatalos propaganda, amely szerint az Egyesült Államoknak épp ezért szíve joga bírálni bármely országot, amely nem az ő normáit követi, és ha kell, ennek érdekében a világ bármely pontján fegyveresen is beavatkozhat.</p>

Az Egyesült Államok egyes körökben felváltotta a mennyország szerepét, így aki arra vetemedik, hogy a fent elmondottakat megkérdőjelezi, azt automatikusan bolondnak, a rendszer közveszélyes ellenségének kiáltják ki, ami azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy igazuk is van.

Érdekes elemzést közölt az amerikai Forbes magazin: az Egyesült Államokban egyre nagyobb szakadék tátong a felső tízezer és a lakosság tetemes részét kitevő alsóbb osztályok között. Az ország 400 leggazdagabb emberének vagyona eléri a 2,29 billió dollárt, vagyis a lakosság 0,1 százaléka birtokolja az összvagyon 22 százalékát. Csak összehasonlításképpen, 1979-ben még „csak” az összvagyon 7 százaléka volt a kezükben. A felmérés azonban azt is kiderítette, hogy a lakosság leggazdagabb tíz százaléka mára ugyanakkora vagyont tudhat magáénak, mint a fennmaradó 90 százalék együttvéve. A neoliberális propaganda erre azt válaszolja, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, becsületes munkával bárki felküzdheti magát a felső tízezerbe. Ezt a tündérmesét persze már egyre kevesebben hiszik el, a gazdagok és a szegények közötti növekvő szakadéknak azonban van egy ennél súlyosabb vonzata is, amire Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász hívta fel a figyelmet a napokban tartott budapesti előadásán. A Columbia Egyetem professzora szerint az Egyesült Államok a fejlett világ legegyenlőtlenebb társadalma, márpedig a társadalmi egyenlőtlenségek nem csak morális problémát jelentenek, a gazdasági különbségek politikai egyenlőtlenségekhez vezetnek, ami a demokrácia stabilitását veszélyezteti.

A jogállamra hivatkozva Stiglitz szerint az elit saját magát kezdte jogi eszközökkel körülbástyázni, ami oda vezetett, hogy Amerikában ma olyan demokrácia van, ahol a pénznek aránytalanul nagy a befolyása. A felső tízezer alapvető érdeke persze az, hogy ez így is maradjon, az általa birtokolt médián keresztül így a nap huszonnégy órájában azt sulykolja az emberekbe, hogy ez a világ legtökéletesebb rendszere, ez az igazi demokrácia, és aki mást gondol, az a demokrácia ellensége. Az igazság azonban az, hogy az áldemokratikus elvekre hivatkozva épp ők azok, akik a legnagyobb erőbevetéssel dolgoznak a valódi demokrácia végleges felszámolásán, és elvárják, hogy ehhez még tapsoljunk is nekik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?