Csupa rossz hír: háború, Covid, cápák...

A legutóbb már a valutahírek is felhúztak – a dollár történelmi maximumon van az euróval szemben. Hogy félreértés ne essék: személy szerint nincs semmi kifogásom az amerikai pénznem ellen, inkább egy kis gyors átszámolástól lettem nyugtalan. Aki januárban 1000 dollárt keresett, annak a fizetési szalagján ma csak 900 virít. Csak úgy, hirtelen eltűnt egy zöld százas!

Persze, tudom, a dolgot nem szabad így szemlélni, hiszen az árfolyamok kiszámíthatatlanok, gyorsan változnak, egyszer fent, máskor lent... Ráadásul a fizetést euróban kapjuk, nem dollárban, akkor meg mi a probléma?

Hát majd én megmondom, mi a probléma! Nem fanyalodnék spekulációkra és az árfolyamok átszámolgatására, ha az euróban kapott fizetésünkért minden hónapban ugyannyit tudnánk vásárolni. Sajnos nem vásárolhatunk. Az árak emelkednek, és valószínűleg egy ideig még emelkedni fognak. Vagyis a dolog nem csak a dollárról szól. Az év eleji 1000 euró sem egyezik a mai ezressel.

Na mindegy. Az ember azzal nyugtatgatja magát, hogy hát hiszen nem minden a pénzről szól. A fő az egészség. De akkor meg elolvassa, hogy már az ajtónkon kopogtat a Covid új hulláma. Az Omikronnak valamilyen új alvariánsai rendkívül fertőzőek, sőt pontenciálisan még halálosabbak is az előzőkhöz képest. A kutatások állítólag arra utalnak, hogy megtanultak egyenesen a tüdőre támadni, vagy mi a szösz. Nem mintha meg akarnám kérdőjelezni a tudósokat, s konspirálni sem akarok, de ha elképzelem a jól ismert intézkedések és korlátozások visszatérését, tényleg rosszul vagyok.

De, tisztán elméletileg, a covidos ősz és az energetikainyersanyag-hiányos tél előtt egy jó kis nyaralás révén talán meríthetnénk egy kis erőt. De hova menjünk? A Tátrában a medvék támadnak, a tengerben a cápák, az Alpokban a lezúduló megolvadt jégtömbök ölik az embereket. Az erős napsütés bőrrákot, a túl sok alkohol májzsugorodást okoz. Egyik jobb, mint a másik.

És végezetül: a hab a tortán a szlovákiai kormányválság. Nem mintha a dolog meglepetés lenne, hiszen kisebb-nagyobb krízisek lényegében folyamatosan vannak a választás óta. A baj az, hogy a politikusok ezúttal határidőt is szabtak – szeptembert –, amíg megoldást kell találni. El sem akarom képzelni, mi minden születik meg a fejükben a nyári kánikula alatt! Nem egyszer bizonyították, hogy rendkívül gyorsan képesek szerencsétlen ötleteket produkálni, úgyhogy most, amikor két hónap áll a rendelkezésükre, igazi katasztrófa fenyeget!

Igazán nem tudom, mindezt mivel érdemeltük ki. Nincs olyan érzésem, hogy azok az emberek, akikkel találkozom, kevesebbet dolgoznának, kihívóan viselkednének, bántanák az embereket a környezetükben. Mint mindig, ezúttal is csak megpróbálnak a saját értékrendjüknek és meggyőzédüknek megfelelően élni. Igen, néha előfordul, hogy egyesek csődöt mondanak, de semmi világrengető. Semmi olyasmi, amivel rászolgáltunk volna erre a Jób-sorsra.