Csokielnök

Talán már nem kell sokat várni arra, hogy a turisták az ukrán városok szuvenírboltjaiban a matrioska babák mellett csokielnököt is vásárolhassanak. Ahhoz viszont, hogy erre sor kerüljön, leginkább turistákra lenne szükség, Ukrajnába viszont néhány hónapja (és még egy darabig) csak a katasztrófaturisták járnak.

Van valami bájosan oroszos (na jó, ukrános) abban, hogy egy kettészakadás előtt álló ország a polgárháború idején nagy fölénnyel elnöknek választ egy csokigyárost. Mi késztethette erre a jobb sorsra érdemes ukránokat? Talán az, hogy szeretik a csokoládét? Meglehet. A csoki ugyanis gyors energiát adhat a (például polgárháborútól megfáradt) szervezetnek, és feldobhatja a hangulatát azoknak, akiknek már mindenből elegük van. Ezekre a problémákra persze a vodka a legelterjedtebb orvosság azokon a vidékeken, de a csokiról tudjuk, hogy soha nem lehet belőle elég a kredencfiókban, mert úgy is elfogy. És ez nyilván Ukrajnában sincs másképp.

A csoki diplomáciai fegyvernek sem utolsó. Ha a Tokajival meg a gázzal lehetett eredményeket elérni, nyilván a csokival is lehet. Putyin korábban azzal hálálta meg Ukrajnának, hogy Janukovicsot választotta, hogy akciósan, leárazva küldte nekik a gázt. Porosenko cége az oroszországi csokipiac legnagyobb külföldi szereplője, így könnyen megszorongatja az oroszokat azzal, hogy sokak kedvenc csokifajtáinak árát megemeli, neadj’ isten leállítja az egész csokiexportot. Vagy ha a polgárháborút nézzük: az új elnök kiszúrhatja a szakadár keleti megyék szemét azzal, hogy olcsóbban szállítja nekik a csokit (vagy épp rájuk zúdíthat a katonasággal néhány üst forró csokit, mint az Egri csillagok várvédői tették). Ha egy ártatlanul elítélt ukrán rab lennék, bizony írnék az elnöknek, hogy részesítsen kegyelemben. Vagy ha arra nincs ideje, legalább küldjön egy tábla csokit, az is valami.