Csalással vádolják a Nagy Nőt

Bíróságra kell járnia Trista Rehnnek, A Nagy Ő Amerikában már futó női változatából megismert mennyasszonynak. A házasságára készülő nőt sikkasztással vádolja volt munkatársa.

Bíróságra kell járnia Trista Rehnnek, A Nagy Ő Amerikában már futó női változatából megismert mennyasszonynak. A házasságára készülő nőt sikkasztással vádolja volt munkatársa.


A Bachelorette (A Nagy Nő) című párkeresőshow főszereplőjét korábbi menedzsere, Kevin Allyn perelte be, mert a férfi szerint Trista Rehn még nem fizetett ki neki az összes munkadíját. Allyn azt állítja, ügyfele elmulasztotta részesíteni a menyegzőjének közvetítéséről folytatott tárgyalásokon kialkudott összegből.

A kereset szerint a menedzser egyezett meg az ABC-vel, hogy a tévétársaság egymillió dollárért sugározhatja Trista Rehn és a Bachelorette-ben megismert választottja esküvőjét. Allyn húsz százalékot követel a Nagy Nő és vőlegénye, a győztes Ryan Sutter egybekelésének pillanataiért járó pénzből, amit a felperes szerint Trista Rehn el akar csalni. Az Nagy Nő és az ABC egyelőre nem válaszolt a vádakra - írta a CNN.

A romantikusnak szánt esküvőshow sztárja és a Bachelorette-ben huszonöt jelölt közül kiválasztott leendő férje, Ryan Sutter abban állapodtak meg az ABC-vel, hogy a csatorna háromrészes sorozatban számol be a pár életének december 10-re várható legfontosabb eseményeiről, amelynek csúcspontja az előkészületek közvetítése után következő esküvői epizód lesz.

A sűrű tévészereplés ellenére a vőlegény, Ryan Sutter azt nyilatkozta, igaz, hogy az eddigi médiaérdeklődés szórakoztató volt, de januárban visszatér szakmájához, és újra tűzoltóként akar dolgozni otthonában, a coloradói Vailben - írta a CNN.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?