Csakazértis karácsony

karácsony

Épp covidos vagyok, de ezt a jegyzetet, a KARÁCSONYIT, igen, így csupa nagybetűvel, nem hagyhatom ki.

Gomolyognak fejemben a gondolatok, mint odakinn az ereszkedő köd, nem is tudom, melyikkel kezdjem. Kezdem hát azzal, hogy miért csupa nagybetű. Truccból. Csakazértis. Mert sosem találkoztam annyi karácsonyhárító, karácsonytagadó gondolattal és viselkedéssel, mint az idén. Úgy látom, masszív támadás indult szegény karácsony ellen, mégpedig több fronton.

Az első front, ami a karácsony lényegét támadja, vagyis azt, hogy ez kultúrkörünkben Jézus születésének az ünnepe, már régóta tart. A szocializmusba visszanyúló gyermekkoromban is ment a harc, például a tanár elvtárs csak úgy mellékesen elmagyarázta, hogy a Jézus tulajdonképpen egy mese, meg ez nem is karácsony, hanem a tél ünnepe, meg hogy nem karácsonyfa, hanem kis fenyő. Mindebből az egyetlen dolog, ami elgondolkodtatott, hogy miért mond kis fenyőt, mikor nekünk otthon mindig plafonig érő karácsonyfánk van. Meg is kérdeztem. Nem karácsonyfa, most mondtam, hogy fenyőfa, válaszolta. Én meg nem mondtam semmit, mert arra már gyerekkoromban ráéreztem, hogy nem kell mindenkivel, mindenen vitatkozni. Mert abban biztos voltam, hogy bár a karácsonyfa tényleg egy feldíszített fenyőfa, ahogy ő mondta, a karácsonyfa szó mégis mást, többet jelent. Persze ezt a tanár elvtárs is nagyon jól tudta, épp azt a többet akarta belőlünk kiirtani a megrögzött fenyőfázásával. Ennek az egyébként nagyon sikeres frontnak egy modern támadásával idén egy váratlan helyen, egy kézimunkalapban is találkoztam. A képen nemezeléssel készített betlehem. Meg is lepődtem, mert ebben a lapban vallási témájú kézimunkát még sosem láttam (az angyalmotívum ma már nem minősül annak). Aztán jobban megnéztem a képet és észrevettem, hogy Szűz Mária és Szent József alakja sem az arcuk, sem a ruhájuk kidolgozása alapján nem különböztethető meg. Nosza, olvassuk csak el a leírást! Hát ez az. A kis Jézust gyermeknek, a szüleit első személynek és második személynek nevezték el. Azt hiszem, ez joggal nevezhető alattomos propagandának.

A második front a szerénység, a harmadik a háziasszonyok stresszmentesítése álcáját viseli. A kettő szorosan összefügg. Tömören összefoglalva az egyik azt hangsúlyozza, hogy nem kell sok ajándék, mert nem az ajándék a lényeg, nem kell sokat takarítani, sütni-főzni, mert nem az a lényeg. Mindezzel egyet is lehet érteni. Csakhogy azok a női lapok, amelyekben ezeket olvastam, ugyanakkor tele vannak rengeteg recepttel és többoldalas útmutatóval, hogy kinek mit ajándékozzunk, vagyis mégiscsak süssünk, főzzünk, ajándékozzunk (nem is tudom, ezek híján mivel tudnák megtölteni azt a sok fölösleges oldalt). A másik front tulajdonképpen az előzőre köt, mondván megint csak elsősorban a nőknek, hogy mindezeket a tevékenységeket bízzák másra: ajándékot rendeljenek online, takarítson a cég, süssön egy másik cég, te pedig csakis magaddal törődj. Vagyis megint: mégiscsak kell az ajándék, a sütemény, a takarítás. Szó sincs szerénységről meg valamiféle egészséges önmegtartóztatásról. Csakis arról van szó, hogy az árun kívül fogyaszd a szolgáltatásokat is. Ez tesz majd igazán szabaddá.

Én meg azt mondom, hogy ettől válunk igazán stresszessé. Ezektől az ellentmondásos üzenetektől s főleg attól, hogy hiszünk nekik. Mert az biztos, hogy mindenkire hatnak. Ezért is van az, hogy egy csomó embertől hallom, olvasom, hogy utálják a karácsonyt. Mert szerintük az volt az igazi, amikor gyerekkorukban a szüleikkel karácsonyoztak. Most meg a rohanás, a hajsza. Vannak, akik már csak ünnepet írnak, azt is idézőjelben. Szomorú, hogy idejutottak.

Pedig amiként mi magunk alakítjuk az életünket, mi magunk alakítjuk a karácsonyunkat is. Én mindenkinek azt kívánom, hogy békében és boldogságban, egymást szerető emberek körében élje át ezt a varázslatos ünnepet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?