Csak a Fidesz

<p>Az önkormányzati választások eredményei általában minden induló pártnak biztosítanak itt-ott némi sikert, így ilyenkor sosem szokás totális győzelemről beszélni.&nbsp;</p>

Ezzel szemben a hétvégén Magyarországon a Fidesz nagyjából mindent vitt. Megőrizte a budapesti főpolgármesteri széket, Budapest 23 városrészéből 17-ben fideszes lett a polgármester, a 23 megyei jogú városból 20-ban, emellett az összes megyei önkormányzatban fideszes többség alakult ki. A Fidesz tehát teljes joggal lehet elégedett az eredményével, hiszen az idei szuperválasztási évben gyakorlatilag mindent megnyert, s legközelebb csak 2018-ban kell megmérettetnie magát. Minden eddigi eredmény azt mutatja, hogy a jelenlegi rendszerben a Fideszt nem hogy megverni, de még megszorítani is képtelen az ellenzék. A Fidesznek az elkövetkező években csak önmagával kell foglalkoznia, meg persze az országgal.  A baloldali ellenzék továbbra is a teljes szétcsúszás állapotában van, a pártok abban sem voltak képesek megegyezni, hogy akkor most együtt vagy külön indulnak-e, s amit a később visszalépő budapesti főpolgármester-jelöltjük, Falus Ferenc kampányával csináltak, azt biztosan oktatni fogják az iskolákban: elrettentő példaként. A baloldal egyetlen szerencséje, hogy az utolsó pillanatban elő tudta húzni Bokros Lajost, aki legalább 30 százalék feletti eredményt tudott produkálni Budapesten. Közben pedig nevetséges, hogy Bokros egy jobboldali minipárt elnöke, és így álltak be mögé a baloldali pártok.  A Jobbik eredményei azt mutatják, hogy a szélsőjobboldali párt már az ország egész területén stabilan második-harmadik, s bár egyetlen megyei jogú várost sem szerzett meg, néhány helyen, főleg a keleti régiókban tovább erősödött.  Magyarországon az Orbán-kormány az önkormányzatok adósságának átvállalásával párhuzamosan egy csomó jogkörtől is megfosztotta az önkormányzatokat. A településeknek nincs különösebb beleszólásuk a helyi oktatási és egészségügyi intézmények működésébe, a közigazgatási feladatok is állami irányítás alá kerültek, illetve a pénzek nagy részét is elvonta az állam. A megyei közgyűlések, melyekről az önkormányzati választásokkal párhuzamosan szavaztak, csak dísznek maradtak. Ezt a brutális centralizációt megérezhették a szavazók is, ezért minden korábbinál alacsonyabb volt a részvétel. A Fidesz-kormánynak nagyjából fideszes önkormányzati ellenzéke lesz, ugyanis korábban azt is megszavazták, hogy a polgármesterek már nem lehetnek parlamenti képviselők. Az elkövetkező években az fog kiderülni, képesek-e az önkormányzati vezetők a településük érdekeit a brutálisan erős és centralizált államigazgatással szemben érvényesíteni. Azt, hogy ezután pontosan mi következik Magyarországon, egyelőre csak Orbán Viktor tudja. A magyar miniszterelnök bár közvetve, de újra felhatalmazást kapott arra, hogy azt tegyen az országgal, amihez csak kedve van.  Állítólag van egy újabb remek terve, amelyet napokon belül bemutat.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?