Céltalanság

Az elmúlt egy hét sem segített a bizonytalanság eloszlatásában: aki egy kis sikerélményt vár a Smer–SNS–Híd–Sieť-kormánytól, annak saját elveivel kell meghasonulnia és kompromisszumokat kötnie, aki pedig alternatívát szeretne, annak nagyon erősen kell gondolkodnia azon, hogy kigondolja, mi is lehetne az.

Kisebbségi magyar szempontból még rosszabb a helyzet, mert a választások után még reálisnak tűnhetett egy értékelvű összefogás, mostanra azonban úgy tűnik, ha lesz még kivel összefogni, az pragmatikus módon történik majd.

A választásokat követően a magyarkérdés csak érintőlegesen merült fel. Mint olyan téma, amin könnyen túl lehet lépni és nem állhatja útját a kormányalakításnak. A nemzetiségi kérdés nem volt akadály Robert Ficónak a pozíciói átmentésében és az SNS-nek a hatalmi pozíciók megszerzésében, és nem akadályozta a Hidat sem abban, hogy szövetségre lépve olyan pártokkal, amelyek ellenében korábban meghatározta magát, kijelentse, a programközpontúság révén az igényei kilencven százalékát teljesíteni tudja.

Arról, hogy mi az a hiányzó tíz százalék a nemzetiségi téren, érthető módon nem beszél a párt, mert egyrészt számosítani kéne, mi mindent ad fel, másrészt konkretizálni illene, milyen ügyek mennek veszendőbe. Eddig két szimbolikus téma merült fel, mint akna: Malina Hedvig kényelmetlen ügyének Magyarországnak való leadása könnyen eladható racionális lépésként, a kettős állampolgárság kapcsán való álláspont feladását viszont nehezebb magyarázni. A párt mégis képes lehet megúszni a felelősségre vonást, nem is feltétlenül azért, mert az értelemre, Kotlebára és a nácikra, vagy az ellenzék tehetetlenségére hivatkozik: azért lehet elkendőzni a botlásokat, mert úgy komolyan kevesen kérik számon.

A választások után az MKP elnöke levonta a személyi következtetéseket és távozott, majd a hétvégén az elnökség is ezt tette. A megújulás júniusig való halogatása azzal járhat, hogy a Híd morális felelősségét nem lesz kinek feszegetnie. Már ha egyáltalán ez szándékában áll bárkinek is, hiszen a kormány az MKP OT-ülés után még óvatos dicséreteket is kapott. A szlovákiai magyaroknak látniuk kell, hogy mi hiányzik a politikából, iránymutatást kellene kapniuk, hogyan is kellene (vagy nem kellene) elképzelni a Híd és az MKP együttműködését, a kisiskolák sorsának kezelését, vagy akár azt, hogy mi ültethető át a gyakorlatba a kisebbségi politikában.

Ha egy kormánypárt adja meg a válaszokat, akkor kényelmes helyzetben van, hiszen csak azt kell a nyilvánosság elé tárnia, amit magától hajlandó megtenni. Pedig, mint Dostál és a kettős állampolgárság esete is mutatja, sokkal érdekesebb, hogy mire „nincs politikai akarat.”