Célkeresztben Dél-Szlovákia

Andrej Doležal

Jóleső érzéssel nyugtáztuk Igor Matovič budapesti hivatalos látogatása során elhangzó fogadkozását, miszerint kormánya olyan körülményeket teremt a szlovákiai magyarok számára, hogy otthon érezhessék magukat országukban.

Ehhez szerinte a déli régiók gazdasági felzárkóztatása is szükséges. Sajnos az utóbbi, valóban létfontosságú cél elérését újabban kabinetjének két tagja nehezíti.

Mint kiderült, csaknem mindig Dél-Szlovákia jut eszükbe, ha a takarékosság kerül szóba.

A nyugtalanító törekvések Andrej Doležalhoz fűződnek, aki alig melegedett meg a közlekedési miniszter székében, máris törölte a Dunabusz-projektet, amely menetrend szerinti hajójáratokkal enyhíthette volna némileg a Felső-Csallóközből Pozsonyba irányuló közúti forgalom zsúfoltságát. Ezért is támogatta Brüsszel 70 millió euróval a tervezetet.

Azt viszont Doležal sem tudja, decembertől ki üzemelteti a Komárom–Pozsony vasúti vonalon a személyszállítást, ugyanis a RegioJettel kötött szerződés lejár, a tavaly kiírt versenypályázatra egyelőre nincs jelentkező. A miniszter szerint az előző vezetés későn írta ki a tendert. Maradna a jelenlegi cseh társaság, amely azonban tízéves hosszabbítást akar, mert csak így kifizetődő számára korszerű vasúti kocsik lízingelése. Követelését azzal nyomatékosította, hogy ezen a vonalon 800 ezerről 4 millióra nőtt az éves utasforgalom.

Doležal viszont zsarolásról beszél és legfeljebb két évvel tolná ki a szerződést, beosztottjai pedig lázasan keresik a pótmegoldást, az üzembe állítható vasúti kocsikat idehaza, más cseh társaságoknál és Ausztriában.

Mindeközben a miniszter azonosult azokkal, akik szerint csökkenteni kellene az R2-es gyorsforgalmi út további építésével kapcsolatos költségeket, ezért Losonc után, Kassa felé egy-egy sávosra szűkítenék, vagy csak kiszélesítenék a jelenlegi utat.

Ellenzi a szoroskői alagút megépítését is, ám egyelőre a tavaly meghirdetett versenypályázat visszavonására még nem talált törvényes indokot. Azzal érvel, hogy Gömörben kevés autó közlekedik, megfeledkezve arról, hogy a magas munkanélküliséggel és egyéb gondokkal sújtott térségben az áldatlan helyzet csak az infrastruktúra korszerűsítésével javulhat.

Emellett ha annak idején a döntéshozók csak a költséghatékonyságot vették volna figyelembe, akkor a D1-es autópályát délen építik. Akkor már rég kész lenne a teljes Pozsony–Kassa szakasz.

Újabban a pénzügyminiszter is felsorakozott Doležal mellé: takarékoskodás miatt ideiglenesen leállítaná a nyolc évvel ezelőtti tűzvészben leégett krasznahorkai vár felújítását. Még pártbeli társa, a kulturális miniszter sem bólogatott erre. Igaza van, hiszen a biztosító 7 millió eurónál valamivel több kártérítést fizetett, és közadakozásból csaknem egymillió euró jött össze a vár helyreállítására. A nyögvenyelős haladó munkák során még ezeket az összeget sem használták fel teljesen. Ráadásul az előző kabinet 35 milliót különített el ezekre a munkákra.

Matovič remélhetően nem feledkezik meg budapesti fogadkozásáról a déli régiók felzárkóztatásával kapcsolatban. Már csak azért sem, mert a kormány egymilliárd eurós kölcsönt vett fel, 8 milliárdot kaphat Brüsszelből, más uniós forrásokat is átcsoportosíthat a járvány okozta károk orvoslására.

Természetesen fontos az észszerű takarékoskodás, de Dél-Szlovákiának nem szabad ismét visszacsúsznia, nem szabad mostohagyerekként kezelni. Remélhetőleg találnak pénz Krasznahorka felújításának befejezésére, azért is, hogy visszatérjenek a turisták a régióba, ami a helyi vállalkozók és más szolgáltatók érdeke. Remélhetően a takarékoskodásban is a miniszterelnök szava lesz a döntő, nem a két kekeckedő miniszteré.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?