Butaság – vagy valami más?

<p>A második Fico-kormány most bevégzi azt a pusztítást, amit az első Fico-kormány elkezdett. A Smer főnökei azzal reagáltak a hírre, mely szerint Szlovákiának 25 millió eurót kell kifizetnie az Union egészségbiztosító tulajdonosainak és ügyvédeinek, hogy a per elvesztése semmit nem változtat terveiken: az állam kisajátítja a magán-egészségbiztosítókat.&nbsp;</p>

 

Ez annyira buta és kártékony álláspont, hogy felmerül a gyanú, valami más van mögötte.  2007-ben a Fico-kormány egy törvénymódosítással megtiltotta az egészségbiztosítóknak, hogy nyereséget képezzenek. A kormány és a lakosság ezzel semmit sem nyert, mivel a biztosítók a kiskapukat megkeresve képesek voltak „elnyelni” nyereségüket. Az állam és az adófizetők csak vesztettek a módosítással – eddig 40 millió eurót, de a folyamatban levő hazai és nemzetközi bírósági perek tétje további százmilliókban mérhető.  A pusztítást a második Ficokormány azzal kívánja betetőzni, hogy kisajátítja a biztosítókat. Olyan ez, mintha valaki leforrázná a kezét, és utána még a fejét is leöntené forró vízzel. Robert Fico már öt éve mantrázza körbe-körbe ugyanazt: „Senki nem fog nyereséget képezni abból a pénzből, amit az emberek a törvényből kifolyólag kötelezően befizetnek az egészségbiztosítási rendszerbe.” Rendben, ez legitim politikai célkitűzés lehet, de úgy kellene elérni, hogy ne véres verejtékkel fizessenek érte az adófizetők. Az Alkotmánybíróság már többször kimondta, hogy Fico alkotmányos keretek között is elérhetné célját. Módszerei nem felelnek meg ennek, mert az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a törvénymódosítás „korlátozza a nem állami egészségbiztosítók tulajdonjogait”.  2011-ben az alkotmánybírák azt is kijelentették, hogy a színvonalasabb és hatékonyabb egészségügyi ellátást „kevésbé drasztikus eszközökkel is el lehet érni, mint a nyereségképzés megtiltása”. Mivel ilyen drasztikus intézkedésre egyáltalán nem volt szükség, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a módosítás túllépte az alkotmányosság kereteit. Vajon mit mond majd ugyanez a bíróság, ha sor kerül az egészségbiztosítók kisajátítására, ami jóval drasztikusabb lépés.  Annyira érthetetlen és észbontó az a buta elszántság, amivel a Smer beleveti magát az előre elveszített perekbe, hogy felmerül a kérdés, nem valamilyen színlelt dologról van-e szó. Mert ha Ficónak például az lenne a célja, hogy százmilliókhoz juttassa a magán-egészségbiztosítók tulajdonosait, akkor sem cselekedne másként. A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?