Bush nem kapott lépfene fertőzést

George W. Bush amerikai elnök kedden kijelentette, hogy nem kapta meg a lépfenefertőzést.Miután bejelentették, hogy a Fehér Ház postáját ellenőrző létesítményben lépfenetenyészetet találtak, Bush újságíróknak elmondta, nem szenved ilyen típusú betegségben.

George W. Bush amerikai elnök kedden kijelentette, hogy nem kapta meg a lépfenefertőzést.Miután bejelentették, hogy a Fehér Ház postáját ellenőrző létesítményben lépfenetenyészetet találtak, Bush újságíróknak elmondta, nem szenved ilyen típusú betegségben. Azt azonban nem árulta el, átesett-e szakirányú vizsgálaton a fehér házi felfedezés óta. Az elnök annak a véleményének is hangot adott, hogy nem lenne meglepve, ha bebizonyosodna, a lépfenefertőzés terjedése mögött is Oszama bin Laden terroristavezér és hálózata áll.Bush a szóban forgó nyilatkozatban üdvözölte, hogy az észak-írországi IRA szervezet hozzálátott fegyverkészleteinek leszereléséhez. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a lépés nyomán Észak-Írország közelebb kerül a tartós békéhez több évtizedes vérontás után. Az amerikai elnök annak szükségességét is megerősítette, hogy Izrael mielőbb kivonja hadseregét azokból a palesztin városokból, amelyeket az elmúlt egy hétben szállt meg. Bush e témában személyesen próbált nyomást gyakorolni a Washingtonban tárgyaló Simon Peresz izraeli külügyminiszterre, amikor rövid tárgyalásra fogadta őt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?