Bűnüldözők egymás ellen

Kotrha

Már biztos, hogy augusztus utolsó napja fekete betűkkel kerül be Szlovákia legújabb kori történelmébe. Huszonhat éve ezen a napon hurcolták külföldre Michal Kováč akkori államfő fiát Ivan Lexa titkosszolgálati főnök alattvalói.

Tegnapelőtt pedig Maroš Žilinka főügyész felmentette a korrupció gyanúja alól Vladimír Pčolinskýt, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt igazgatóját, Boris Kollár kebelbarátját. Ugyancsak szabadlábra helyezett még négy vizsgálati fogságban levő személyt.

A nem mindennapi keddi krónikához tartozik Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány lemondása is. E szövevényes ügyekben leginkább akkor igazodhatunk el, ha az általunk ismert tényekre támaszkodunk. A főügyészt a Boris Kollár vezette Sme rodina javasolta a posztra. Kollár március, vagyis a volt titkosszolgálati főnök letartóztatása óta céltudatosan küzdött a felmentéséért. Szerinte azért vették őrizetbe, mert értesülései voltak arról, hogy egyes nyomozók a vizsgálati fogságba került vezetőket a gyanúsítottakra nézve terhelő vallomásra ösztönözték. Pčolinský két ügyvédje azzal érvelt, hogy a védencük elleni eljárás során tizenegyszer sértették meg a büntető törvénykönyv rendelkezéseit. Az érem másik oldala viszont az, hogy a Speciális Ügyészség éppen elkészült a Pčolinský bűnösségét igazoló vádirattal. Mindezek ismeretében jogtiszta megoldásnak tűnik, ha a főügyész csupán szabadlábra helyezi a gyanúsítottat, s azután a bíróság eldönthette volna, mi az igazság. Nem így történt, mert a főügyész élt – sokak szerint visszaélt – a jogkörével.

A főügyész nemrég fegyelmi eljárást indított Daniel Lipšic, a Speciális Ügyészség vezetője ellen, mert úgy vélte, olyan ügyről nyilatkozott, amelyben nem ő jár el. Megbírált beosztottja azzal riposztozott, hogy a manipulációkkal gyanúsított nyomozótiszteket és saját kollégáit védelmezte. A Denník N- adott interjúban kifejtette: a befolyásos személyek minden eszközzel igyekeznek megakadályozni az országot behálózó teljes korrupciós hálózat és a főkolomposok leleplezését. Állítását a tegnapelőtti események, főleg a Főügyészség döntése igazolhatja.

Ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy három személyt hamis tanúzás miatt akart a rendőrség inspekciós alakulata letartóztatni. Egészen az ország keleti végéből, a szobránci idegenrendészettől rendeltek Pozsonyba kommandósokat. Kellő információ hiányában azonban Kovařík rövid időre felfüggesztette ezt a rendőrségi akciót. Emiatt vádolta meg őt a pozsonyi kerületi ügyész. Erre a rendőrfőnök lemondott, Roman Mikulec belügyminiszter egyelőre maradt, holott ő tarthat attól, hogy szoros kapcsolatban állt a Horvátországba szökött Matej Zeman maffiózóval. Ezért késleltethette az előállítását, nehogy őt is kínos helyzetbe hozza, ha kihallgatják.

Másfél éve Igor Matovič és a pártja azért aratott fényes választási győzelmet, mert a korrupció elleni harcot és a Smer valóságos maffiahálózatként működő oligarcháinak leleplezését és felelősségre vonását tűzte a zászlajára.

Matovičot a bosszúvágy is fűtötte, ezért igyekezett kihasználni egyes letartóztatottak vallomásait, akik a saját bőrüket mentve másokat igyekeztek bemártani, de többen beismerték bűnösségüket is. Mindeközben Robert Fico nyíltan próbálja kimenteni cimboráit a börtönből. Ugyanezen mesterkedett Boris Kollár is, és a főügyész jóvoltából sikerrel járt. Mindkét politikusnak, miként Matovičnak is, befolyásos kiszolgálói vannak a bűnüldözés fontos posztjain. Emiatt dúl a csata.

Az is nyilvánvaló, hogy a történtek miatt nemcsak a zavarosban halászó politikusok, hanem a bűnüldöző szervek, továbbá a vezető ügyészek hitele is a mélypontra süllyedt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?