Budapest és a vidék

Szembekerült egymással a főváros és a vidék?
Erre a kérdésre pusztán a szavazati arányok nagy különbsége alapján határozott igennel válaszolhatnánk. Az egyszerű és logikusnak tűnő kijelentést kissé árnyalja, ha körbenézünk a világ választási térképein: rendre beleütközünk a városias és a vidéki-kisvárosi térségek közti különbségekbe. Kezdve Amerikával, ahol a keleti és nyugati part metropoliszai demokraták, míg a két partvidék között óriási republikánus területek vannak; folytatva Nagy-Britanniával, ahol ha Londonon múlik, az ország stabil EU-tag maradt volna, de a vidék EU-ellenesnek bizonyult; de vehetjük példának Bajorországot is, a német tartomány stabilan a Keresztényszociális Unió híve, kivéve a szocdem Münchent. Szóval vannak hagyományai annak, hogy az urbánus és rurális térségek politikai véleménye különbözik. Mégis, Közép-Európában ezek a jelenségek könnyen nyugtalanítóan, sokszor ijesztően hatnak. A választási kampányok és a közhangulat brutalitásán, nívótlanságán és uszító jellegén kívül például azért, mert nem városok hálózata áll szemben a vidékkel, hanem az egyetlen főváros kerül szembe a többi országrésszel. Ez a helyzet alakult ki most Magyarországon, és ez volt a jellemző Szlovákiában is, ahol a regionális választásokon a politikai jobboldal beszorult Pozsonyba. És ha a cseh választási térképre nézünk, látható, hogy az a politikai erő, amely Prágát meghódította, nem domináns sehol másutt. Ezek a különbségek tehát frissen alakultak ki, és meglehetősen élesek.
 

Az éles különbséget igazából az erősíti fel rendkívül módon – nemcsak a politikában, hanem a „valóságban” is, a gazdasági vagy társadalmi fejlődés alakulásában –, hogy a főváros és a vidék között elvileg lenne egy szint, ami Közép-Európában megsemmisült a rendszerváltás során: ez a kisváros. És ez a szféra azóta sem talált magára: a kisvárosok nem igazán váltak a nagyváros meghosszabbított szatellitjévé, kisebb méretű kiadásává; nem vonzották a tőkét, nem váltak vonzóvá a fiatalok számára. Sokszor inkább ellenkező tendencia alakult ki, és amolyan emeletes házakkal teli falvakká alakulnak.

Ezt a statisztikai adatok is igazolják: miközben a közép-európai nagyvárosias régiók fejlettsége nem marad el nagyon a nyugatiakétól, a kisvárosias régiók szintjén óriási a különbség. Ausztriában például a kisvárosok a nemzeti jövedelem átlaga felett termelnek, úgy életminőség, mint jövedelem szempontjából vonzónak számítanak, míg Közép-Európában a kisvárosok nem jelentenek komoly vonzerőt. Magyarországon már a nyugati határszélen lévő városok felé sem irányul komolyabb belső migráció kelet felől; ugyanúgy jellemző rájuk az elvándorlás, mint a falvakra. Ahogy nemrég egy ezzel foglalkozó cikkben állt: mindenki Pestre tart.

Talán nem véletlen az sem, hogy épp a napokban alapítottak egy regionális különbségekkel foglalkozó intézetet Szlovákiában: ez a Regionális Politika Intézete, Stanislav Mičev elnökletével. A szlovák tudományos élet és civil szféra így próbálja a maga eszközeivel kutatni a regionális egyenlőtlenségeket, és javaslatokat kidolgozni ezek felszámolására. Elég nagyívű és merész kihívás, de az biztos, hogy Magyarországon is időszerű: ha kutatóknak vagy aktivistáknak sikerül épkézláb látletetet adni a területileg szétszakadt társadalomról, és rámutatni néhány lehetséges megoldásra, akkor ők joggal mondhatják el magukról, hogy sikerült hasznosan eltölteniük a két parlamenti választás közötti időszakot.